Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kiderült hányan élnek most Magyarországon - A nemzetközi vándorlás mérsékelte a természetes fogyást

Hírek2 órájaMTI

A 2022. évi népszámlálás alapján számított lakónépesség becsült száma 2024 végén 9 millió 540 ezer fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született, 4,1 százalékkal, 270-nel kevesebb, mint 2023 decemberében. Ebben az időszakban 11 773 ember vesztette életét, 7,0 százalékkal, 886-tal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A természetes fogyás a 2023 decemberi 6050-nel szemben 5434 fő volt. Hozzátették, hogy 1999 pár kötött házasságot, 25 százalékkal, 667-tel kevesebb, mint egy évvel korábban. 2024-ben 77 500 gyermek jött világra, 9,1 százalékkal, 7725-tel kevesebb, mint 2023-ban. Ezen belül január-márciusban 9,1, április-májusban 6,8, június-augusztusban 14, szeptember-decemberben 6,4 százalékkal kisebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos időszakaiban.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,38, egy évvel korábban 1,51 volt - írták. A jelentés szerint 127 500-an haltak meg, 0,5 százalékkal, 676-tal kevesebben az egy évvel korábbinál. Január-februárban 1,1, július-októberben 6,1 százalékkal többen, március-júniusban 5,6, november-decemberben 4,2 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakaiban.

A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 50 000 fő volt, 16 százalékkal több az előző évi, 42 951 fős értéknél. 2024-ben 46 550 pár kötött házasságot, 7,2 százalékkal, 3589-cel kevesebb az egy évvel korábbinál.

Január-februárban 27, április-májusban 3,2, augusztusban 2,0 százalékkal több, márciusban 1,9, június-júliusban 14, szeptember-decemberben 19 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak 2023 azonos időszakaihoz képest.

A hivatal adatai alapján ezer lakosra 8,1 élveszületés és 13,3 halálozás jutott.

Az élveszületési arányszám 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb, míg a halálozási arányszám közel azonos volt, mint 2023-ban. A természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal, 5,2 ezrelékre nőtt.

Ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakit. A házasságkötési arányszám 4,9 ezrelék volt, 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - fűzték hozzá. Közölték azt is, hogy a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést, ennek eredményeként a 2022. évi népszámlálás alapján számított lakónépesség becsült száma 2024 végén 9 millió 540 ezer fő volt.