Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kiderült, mennyit költenek a legtöbben az iskolakezdésre

Hírek2023. aug. 21.Növekedés.hu

A magyar családok többségének számottevő anyagi terhet jelentenek a beiskolázással járó kiadások. Sokan már előre spórolnak az őszi iskolakezdésre, de a korábbi tapasztalatok alapján várhatóan idén is lesznek, akik – legalább részben – hitelből teremtik elő az ehhez szükséges, gyermekenként több tízezer forintot.

Az Erste részletfizetési szolgáltatása, a pár kattintással igényelhető EasyPay most három hónapon át kamatmentesen segít előteremteni a beiskolázás költségeit.

Az iskolakezdés korábban is megterhelte a családok költségvetését, idén azonban még mélyebben kell a zsebükbe nyúlni azoknak, akik iskoláskorú gyermeket nevelnek.

Az Erste a szülők megkérdezésével felmérést készített a gyerekek őszi beiskolázásával járó várható kiadások alakulásáról. A válaszok alapján a családok kétharmada arra számít, hogy idén többe kerül a gyerekek beiskolázása, mint tavaly.

A legtöbben 20 ezer és 50 ezer forint közötti összeggel kalkulálnak gyermekenként, ugyanakkor a szülők jelentős része, mintegy ötöde szerint a költségek elérhetik akár a 100 ezer forintot is.

A beiskolázással kapcsolatos legnagyobb kihívást is az anyagiak jelentik – a lehetséges válaszok közül ezt annyian jelölték meg, mint a szervezési és beszerzési feladatokat összesen.

A szülők 73 százalékának jelent érzékelhető mértékű pénzügyi terhet a tanévkezdés, és további 8 százalék nyilatkozott úgy, hogy az elvárt minimumot sem fogja tudni előteremteni. Ezzel szemben mindössze a szülők 5 százaléka mondta azt, hogy az iskolakezdés anyagi szempontból semmilyen problémát nem okoz a számára.

Hogy az iskolakezdés mekkora terhet jelent a családoknak, azt jól mutatja: a válaszadók alig harmada gondolja úgy, hogy a rendszeres havi bevételeiből ki tudja gazdálkodni a költségeket.

A többség ezért inkább már hamarabb elkezd félretenni a várható kiadásokra, illetve sokan – például önkormányzatoktól, alapítványoktól kapott – támogatásból, valamint kölcsönből teremtik elő a hiányzó összeget.

A szülők negyede nyilatkozott úgy, hogy a korábbi években vett már fel hitelt a tanévkezdés finanszírozására.

A többség az egyszerű, "utólag" felvehető hitelt preferálja, és különösen fontos az alacsony kamat és törlesztőrészlet.

A tanévkezdés költségeinek előteremtéséhez, a családi költségvetés egyensúlyának fenntartásához nyújt segítséget a pár kattintással igényelhető részletfizetési lehetőség, az Erste EasyPay.

Részletfizetésre a 20 ezer forintot meghaladó költések esetén van lehetősége a meglévő hitelkártyával vagy folyószámlahitellel rendelkező ügyfeleknek, akik így egyenlő részletekben fizethetik vissza kiadásaikat a hitelkeretük terhére.

A szolgáltatást a George mobilapplikációjában vagy webes felületén, a költések könyvelését követően lehet igényelni.

A szolgáltatással ráadásul most három hónapon át kamatmentesen, egy egyszeri 490 forintos díj megfizetésével lehet átmeneti segítséghez jutni, és abból akár a beiskolázás költségeit állni – mondta el Setényi Andrea, az Erste Lakossági Fedezetlen Hiteltermék- és Portfóliómenedzsment területének vezetője.