Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kijött a friss német GDP adat - Európa legnagyobb gazdasága meghatározó

Hírek2022. nov. 25.MTI

A pénteken ismertetett végleges számítások szerint a német gazdaság 0,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, nagyobb mértékben az egy hónapja becsülthöz képest éves és havi összevetésben egyaránt.

A szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis azt közölte, hogy Németország hazai összterméke (GDP) a harmadik negyedévben 0,4 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest. Az egy hónapja ismertetett nem végleges adat kisebb, 0,3 százalékos növekedésről szólt. A GDP a második negyedévben 0,1 százalékkal, az elsőben 0,8 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben.

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva az előzetesen becsült 1,1 százaléknál jelentősebben, 1,2 százalékkal emelkedett a GDP a harmadik negyedévben a második negyedévi 1,7 százalék után.

A német kormány várakozása szerint Európa legnagyobb gazdasága idén még elkerülheti a visszaesést, azonban 2023-ra már recesszióba süllyed.

Október közepén Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter a kormány 2023-2024-es gazdasági előrejelzését ismertetve kiemelte, hogy az idei 1,4 százalékos növekedés után 2023-ban 0,4 százalékkal csökken a GDP, és csak 2024-ben indul újra a növekedés, amikor 2,3 százalékos emelkedés várható.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy hónapja ismertetett világgazdasági prognózisában azzal számolt, hogy az idei 1,5 százalékos növekedés után 2023-ban 0,3 százalékkal csökken a német gazdaság teljesítménye.