Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kim Dzsongun megint nukleáris csapással fenyegetőzik

Hírek2022. júl. 28.Növekedés.hu

Észak-Korea akár nukleáris fegyvert is képes bevetni egy esetleges támadás esetén, közölte Kim Dzsongun észak-koreai vezető a két Korea közötti fegyverszünet 69. évfordulója alkalmából elmondott beszédében. Hangsúlyozta azt is, hogy Phenjan ellenségei "a háború szélére sodorják" a két országot - írja az Euronews.

Ezenkívül - most először - kritikával illette a májusban beiktatott dél-koreai elnököt, Jun Szok Jolt is, aki mint mondta Észak-Korea biztonságát fenyegeti, és "elvitatja Phenjan önvédelemhez való jogát." - írja az Euronews.

Szónoklatában újfent bírálta az Egyesült Államokat is, amely szerinte - Szöullal egyetemben - "folytatja veszélyes, törvénytelen és barátságtalan műveleteit", sőt, egyenesen "démonizálja" Észak-Koreát.

Kim Dzsongun hangsúlyozta:

a térségben zajló, július 3-án kezdődött és csaknem egy hónapon át tartó haditengerészeti gyakorlat, a RIMPAC súlyos fenyegetést jelent országára nézve.

Ez a hadgyakorlat a legnagyobb a világon: az Egyesült Államok irányítja, és olyan szövetségesei vesznek rajta részt, mint Japán, Dél-Korea, Ausztrália, Új-Zéland, a Fülöp-szigetek, de NATO-szövetségesek is, például az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Hollandia.