Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kína orvosolná a túlzott versenyt az autópiacon

Hírek2025. jún. 5.MTI

Kína más kormányzati szervekkel együtt kíván fellépni az autópiacon kialakult "túlzott" verseny felszámolása érdekében - közölte csütörtökön Ho Jung-csien, a kereskedelmi minisztérium szóvivője a tárca szokásos sajtótájékoztatóján.

A szóvivő hangsúlyozta: a tárca célja, hogy erősítse a megfelelőségi irányelveket, biztosítsa a tisztességes piaci versenyt, és elősegítse az iparág egészséges fejlődését. Hozzátette: az autóipar a kínai gazdaság egyik stratégiai jelentőségű húzóágazata, amely fontos szerepet tölt be a növekedés stabilizálásában és a fogyasztás élénkítésében. Ho elmondta, hogy az elmúlt időszakban a minisztérium a többi között autócsere-programokkal és a gépjárműforgalmazás reformjával igyekezett felszabadítani a fogyasztási potenciált, és új növekedési irányokat kialakítani.

A kereskedelmi minisztérium a közelmúltban megbeszélést tartott iparági szövetségek, kutatóintézetek és autógyártók részvételével, hogy meghallgassa javaslataikat, és megvizsgálja az autókereskedelem élénkítésének további lehetőségeit.

A múlt heti egyeztetésen, amelyen többek között a BYD és a Dongfeng is részt vett, napirendre került azoknak a járműveknek az értékesítése is, amelyeket ugyan már használtként tartanak nyilván, de valójában soha nem helyeztek forgalomba. A szóvivő elmondta: a minisztérium a jövőben is szoros együttműködésre törekszik az illetékes hatóságokkal annak érdekében, hogy nyomon kövesse a gépjárműpiaci folyamatokat, és megfelelő szakpolitikai iránymutatással segítse az ágazat fejlődését.

Hozzátette: céljuk a járműforgalmazást akadályozó tényezők felszámolása, valamint a lakosság sokrétű és egyre inkább személyre szabott fogyasztási igényeinek kielégítése.

A múlt hétvégén a kínai ipari minisztérium és a kínai járműgyártók szakmai képviseleti szervezete, a China Association of Automobile Manufacturers (CAAM) is arra figyelmeztetett, hogy az árháborúk súlyosan torzítják a piacot, és azok mielőbbi beszüntetését sürgették.