Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kínai-magyar csúcstalálkozó: 18 stratégiai fontosságú megállapodás született 

Hírek2024. máj. 9.MTI

Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása történelmi jelentőségű Magyarországon, és így a két ország közötti csúcstalálkozón ennek megfelelő eredmények is születtek, a felek tizennyolc fontos megegyezést írtak alá - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A tárcavezető történelmi látogatásnak minősítette Hszi Csin-ping budapesti vizitjét, ugyanis

kínai elnök legutoljára húsz éve járt Magyarországon,

a két ország pedig idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját.

Rendkívül sikeres tárgyalásokat folytatott az elnök úr és a miniszterelnök úr a mai napon, amelyeknek az eredményeként tizennyolc megállapodás aláírására került sor

- mondta.

Először arról számolt be, hogy a kelet-nyugati összeköttetések fejlesztését célzó, kínai Egy övezet, egy út stratégia keretében a két ország olyan projektlistát állított össze, amelyen a közösen végrehajtandó beruházások, fejlesztések szerepelnek.

Kiemelte, hogy ezen projektlistát ma bővítették, aminek alapján megkezdik a Budapestet elkerülő vasúti gyűrű építésének előkészítését egy közös kínai-magyar fejlesztés keretében.
 

Ezt régen V0 névvel említettük. Ennek a Budapestet elkerülő vasúti gyűrű megépítésének előkészítése most megindul, egy közös kínai-magyar fejlesztés keretében.

Szavai szerint erre azért van óriási szükség, mert Magyarországon jelentős kínai beruházások zajlanak, alapvetően az ország keleti felében, de az itt előállítandó termékeket döntő részben Európa nyugati felében fogják piacra bocsátani, ezért hatékonyabbá és fenntarthatóbbá kell tenni a szállítást.

Emlékeztetett rá, hogy Magyarországról már hét kínai nagyváros érhető el közvetlenül, hetente tizenkilenc légi járattal.

Szijjártó Péter ezután arra is kitért, hogy megkezdik az előkészítését az elektromos autók töltőhálózat-fejlesztésének, ugyanis "a jövő az elektromos autózásé, így lehet megóvni a környezetünket".
 

Megállapodtunk, hogy Magyarországon az elektromos autók töltőhálózatát fejlesszük, annak érdekében, hogy az ország minél több pontján minél gyorsabban lehessen feltölteni az elektromos autókat.


 Tájékoztatása szerint emellett megkezdik Európa legmodernebb, legnagyobb, legbiztonságosabb és leggyorsabb átengedést biztosító határátkelőhelyének megépítését Magyarország és Szerbia között.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági export fontos szerepet játszik a kétoldalú kereskedelemben, különös tekintettel arra, hogy Közép-Európában Magyarország rendelkezik a legtöbb kínai exportengedéllyel, az érintett termékek köre pedig a mai megállapodás nyomán tovább fog bővülni, például a cseresznyét is felveszik a listára.

Végezetül pedig tudatta, hogy olyan új területre is kiterjesztik az együttműködést, amely új dimenziót hozhat a kétoldalú kapcsolatokba, ez pedig a nukleáris energia.

Most abban állapodtunk meg a kínaiakkal, a kínai kormánnyal, hogy a nukleáris ipar teljes vertikumára készítünk együttműködési programot annak érdekében, hogy a villamosenergia-előállítás legolcsóbb, legbiztonságosabb, leghatékonyabb módját mindkét ország megfelelőképp tudja alkalmazni

- emelte ki.

Ezzel összefüggésben pedig megjegyezte, hogy a következő években az áramigény meredeken tovább fog nőni az egész világon, és ezt a keresletet leginkább nukleáris energiával lehet kiszolgálni.