Kincset találtak a szaúdiak

Hírek2024. jan. 10.F. P.

Szaúd-Arábia jelezte, hogy sokkal több ásványkincse van, mint korábban gondolták, és az olaj mellett aranyat, rezet, sőt, ritkafémeket is találtak. A ritkaföldfémek jelentősége nagyot nőtt, miután az akkumulátorok, mobiltelefonok és más eszközök gyártásánál szükség van rájuk.

Szaúd-Arábia most 2500 milliárd dollár értékűre becsli ásványkincs-készleteinek értékét, míg 8 éve ennek csak a fele volt a becslés.

Ez az árváltozásokat figyelembe véve is jelentős növekedés: 

több fúrást végeztek, hogy kiaknázzák a lehetőségeket,

miután az ország diverzifikálni szeretné gazdaságát, aminek részét képezi, hogy az olaj mellett más, napjaikban nagy keresletű ásványkincseket is megtalálják és felszínre hozzák. 

Mindez egy, az ásványkincsekről a héten az ország fővárosában tartott konderencián hangzott el, és a CNN szerint azt is hozzátették, hogy egyrészt sok engedélyt adtak ki az ásványkincsek felkutatását és kitermelését végző vállalatoknak, másrészt jelentős geológiai feltáró munkákba kezdtek.

Eddig

33 új lelőhelyet tártak fel,

és különösen a talált ritkaföldfém-készletekkel elégedettek. Úgy gondolják, hogy a teljes lehetséges ásványkincs-készlet harmadát találhatták meg eddig.