Komoly előnyöket kapnak Németországban a beoltottak és a gyógyultak

Hírek2021. máj. 3.MTI, Bálint Marcell, Berlin

A kijárási korlátozások alól is felmentést kapnak Németországban az új típusú koronavírus által okozott betegség elleni teljes védőoltással rendelkező emberek és a fertőzésen átesettek is a szövetségi kormány hétfőn Berlinben ismertetett tervei szerint.

A várhatóan a hét végén életbe lépő új szabályok alapgondolata, hogy a beoltottak és a gyógyultak nem kapnak kiváltságokat, de mentesülnek alapvető jogaik korlátozása alól.

Így például nem tarthatnak színházi előadásokat csak beoltott vagy a fertőzésen átesett emberekből álló közönségnek, és nem nyithatnak ki vendéglők csak azért, hogy fogadhassák ezen csoportok tagjait.

Ugyanakkor a beoltottak és a gyógyultak mentesülnek a súlyos járványügyi helyzetben lévő területeken érvényes úgynevezett vészfékrendszer egyik legfőbb szabálya, a 22 órától reggel 5 óráig tartó kijárási korlátozás alól. Nem vonatkozik rájuk az a szabály sem, hogy a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, kapcsolatok számának csökkentéséért minden háztartás tagjai legfeljebb egy emberrel tölthetik együtt az időt más háztartásokból. Ez azt jelenti, hogy a beoltottak és a gyógyultak tetszőleges számú emberrel találkozhatnak.

A járvány közben is működő üzleteket és szolgáltatásokat ugyanúgy látogathatják, illetve igénybe vehetik mint bárki más, azzal a különbséggel, hogy nem kell friss, negatív SARS-CoV-2-gyorsteszt leletet felmutatniuk.

További alapszabály, hogy a beoltottak és a gyógyultak korlátozás nélkül utazhatnak, vagyis külföldi útról hazatérve nem kell karanténba vonulniuk, vagy negatív gyorsteszt lelettel kiváltaniuk a karantént, kivéve a vírus új, fokozottan veszélyes mutációitól sújtott területekről hazaérkezőket.

Beoltottnak, avagy teljes oltással rendelkezőnek az utolsó adag oltás beadásától számított 15. naptól számít valaki. Kizárólag az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével rendelkező oltóanyagokkal beadott oltásokat ismerik el. Gyógyultnak azt tekintik, aki pozitív PCR teszt lelettel igazolja, hogy legalább 28 napja, és legfeljebb hat hónapja átesett a fertőzésen, vagy több mint fél éve fertőződött meg és kapott már egy adag oltást.

A könnyítésekről nagy vonalakban április végén állapodott meg a szövetségi kormány a tartományi kormányokkal. Az új szabályok legkorábban szombaton léphetnek életbe.

Németországban az AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és a Janssen-féle vakcinával igyekeznek elérni a Covid-19-cel szembeni közösségi immunitást. A szövetségi kormány legutóbbi adatai szerint vasárnapig a lakosság 8 százaléka - 6 655 866 ember - kapta meg mindkét adagot valamelyikből. Legalább egy adagot a lakosság 28,2 százaléka, 23 492 053 ember kapott.

Tervezik, hogy a Szputnyik V oltóanyagot is beállítják a kampányba, de csak akkor, ha az orosz fejlesztő megszerzi az európai uniós forgalmazási engedélyt az EMA-tól. Németország ebben az esetben valószínűleg 30 millió adag Szputnyik V vakcinát vásárolhat. Más oltóanyagok, például kínai fejlesztésű vakcinák beszerzését nem tervezik. Nem terveznek változást abban sem, hogy csak EMA-engedéllyel rendelkező készítményt használnak.