Különjuttatást kapnak a nyugdíjasok és a közfoglalkoztatottak

Hírek2019. aug. 23.Fellegi Tamás

A kormány csütörtöki ülésén született döntésekről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter számolt be. Lesz újra filmügyi kormánybiztos, épülhet az új sportcsarnok.

Nyugdíj

Miután a gazdasági növekedés magasabb lett a vártnál, a költségvetés bevételei is kedvezőbben alakultak. Ez lehetővé teszi, hogy a nyugdíjasok pluszjuttatásként 9 ezer forint értékben rezsiutalványt kapnak, amellyel a gáz-, és áramszámla fizethető. Az utalványokat szeptember 30-ig küldik ki, március végéig használhatók fel. 

Az idén még várható nyogdíjkiegészítésekkel kapcsolatban kérdésünkre a miniszter elmondta, hogy a gazdasági növekedés fényében nyugdíjprémium várható (amennyiben magasabb a növekedés 3,5 százaléknál, és az eddigi adatok alapján jóval magasabb lehet), valamint nyugdíjkorrekció az infláció függvényében, ennek mértéke attól függ, mennyivel lesz magasabb a január-augusztus között mért infláció 2,7 százaléknél.

Közfoglalkoztatottak

Akik idén közfoglalkoztatottak voltak első félévben, egyszeri 54 200 forint kiegészítését kapnak. Volt olyan időszak, amikor 250 ezren voltak, most 99 ezren vannak. Ez azért lehetséges, mert sokan átmentek az elsődleges munkaerőpiacra, az ebből felszabadult pénzt osztják fel.

A Növekedés.hu kérdésére, miszerint van-e értelme a közmunkásoknak többletpénzt adni, amikor továbbra is a közmunka leépíteni a cél, azt a választ kaptuk, hogy miután a piaci bérek egyre inkább eltávolodnak felfelé a közmunkás bértől (utóbbit ezért is nem emelik), a hatás úgyis megvan, aki csak tud, átmegy az elsődleges foglalkoztatásba. Van azonban bizonyos számú ember, akik alkalmatlanok az elsődleges munkaerőpiacon való részvételre, és a mostani közfoglalkoztatottak nagyobb része már ilyen, és a lehetőságekhez mérten számukra is szerettek volna többletjuttatást biztosítani.

Felsőoktatás

A kormány döntése szerint a felsőoktatás átkerül az ITM-hez, megkérdeztük, hogy miért előnyös ez, mi változhat? Gulyás Gergely elmondta, hogy komoly vita volt arról, hogy melyik minisztériumnál, az ITM-nél vagy az EMMI-nél van jobb helyen a felsőoktatás irányítása, végül több érv szólt az ITM mellett. Természetesen azok a kérdésekre (tanárképzás stb.) melyeknek igazi helye az EMMI lenne, külön odafigyelnek, hogy ugyanolyan jól foglalkozzanak velük, ahogy eddig.

Új sportcsarnok

2022-ben Magyarország tartja a férfi kézilabda EB-t, ehhez kapcsolódóan kezdődhet az új nagy rendezvénycsarnok építése (a helyszínről itt írtunk). Ami a költségeket illeti, a kormány tisztában van azzal, hogy megdrágultak az építkezések, ennek ellenére limitálni fogják a ráfordítást 100 milliárd forintban. Pályázatot írtak ki, rövidesen eredményt hirdetnek, a legolcsóbb ajánlat lesz a nyertes.

Filmügyi kormánybiztos

A kormány arról is döntött, hogy az Andy Vajna halálával megüresedett filmügyi kormánybiztosi posztot betöltik, Káel Csaba személyében.

Autóvámok

A Növekedés.hu megkérdezte, hogy szükséges-e felkészülni arra, ha az Egyesült Államok mégis váratlanul vámot vetne ki az Európai Unióban gyárott autókra? A válasz szerint a kormány tisztában van vele, hogy Amerika a kereskedelmi hiánya lefaragására törekszik a nagyobb viszonylatokban. Abban bízunk, hogy inkább megegyezés születik, elsősorban Németország és az USA között, és nem következnek be a megegyezés nélküli büntetőintézkedések. Egy helyzet van, ami mindenképpen elkerülendő: hogy Kínával létrejöjjön a megegyezés, miközben az Európai Unióval nem.