Legyen nagykövet! Most pályázhat

Hírek2018. szept. 20.Növekedés.hu

Ügyfelei között hirdet partnerségi programot az OTP Bank vállalati üzletága. Az OTP Business Nagykövet Program egy fél éves tematikus rendezvénysorozat, ahol inspiráló előadásokon, közös műhelymunkában, de akár a hitelintézet kommunikációjában is részt vehetnek a cégvezetők. OTP Business Nagykövetnek 2018. szeptember 23-ig lehet pályázni. OTP Business Nagykövet Program néven indít rendezvénysorozatot az OTP Bank vállalati üzletága, amelynek célja, hogy közvetlen és hatékony párbeszédet kezdeményezzen meglévő vállalkozói ügyfélkörével. A féléves programra mikró- kis- és középvállalatoktól várják a cégvezetők jelentkezését.

A bank által kiválasztott közel 50 nagykövetnek havonta egy inspiráló rendezvényt szerveznek, ahol sikeres előadók szereplését követően egy-egy témát dolgoznak fel majd a résztvevők workshop formájában. 
A program célja a tapasztalatcserén túl, hogy a cégek az együttműködésnek köszönhetően üzleti fejlődésükhöz inspirációt, információt és lehetőséget is kapjanak, az őket érintő kihívásokra pedigmegoldást. Az OTP Business nagykövetek közül néhányan ugyanis, a partnerség jegyében, a bank kommunikációjában is szerepet kapnak majd. „Hiszünk benne, hogy ügyfeleink számára a legfőbb érték, ha partnereik vagyunk az üzleti döntéseikben, fejlődésükben, ha személyesen foglalkozunk az igényeikkel és minden pénzügyi kérdésre rugalmasan tudunk megoldást találni. Annak érdekében, hogy ezt minél hatékonyabban tudjuk megtenni, a hagyományos kutatásokon és ügyfélkapcsolatokon túlmutató, újító kezdeményezést indítunk az OTP Business Nagykövet Programmal.
Nem titkolt célunk az is, hogy a közös munka nyomán akár finomítani, fejleszteni tudjuk szolgáltatásainkat” – mondta Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.
Az OTP Businessnél számlát vezető vállalkozói ügyfelek 2018. szeptember 23-ig jelentkezhetnek nagykovet.otpbusiness.hu honlapon keresztül. Az oldalon egy egyszerű, online pályázati adatlapot kell kiölteni.