Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Lengyelországban ma választások lesznek

Hírek2024. ápr. 21.MTI

Lengyelországban megkezdődött vasárnap reggel a helyhatósági választások második fordulója, a szavazók azokban a körzetekben járulnak az urnákhoz, amelyekben a két héttel ezelőtti első fordulóban a polgármesterjelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.

Második fordulót 748 településen tartanak. A nagyobb városok közül 9 vajdasági székhelyen - köztük Kielcében, Krakkóban, Poznanban, Rzeszówban és Wroclawban - az első fordulóban nem dőlt el a polgármesteri posztért folytatott küzdelem.

Lengyelországban 16 vajdaság van, de 2 vajdaságnak két-két székhelye van, az egyik a választott közgyűlésé, a másik a központi végrehajtó hatalmat helyben képviselő hivatalé.

A 18 vajdasági székhely közül az első fordulóban 9 helyen, köztük Varsóban győzött a kormánykoalíciót vezető Polgári Koalíció (KO) jelöltje, illetve a KO által támogatott független politikus.

Az április 7-i első fordulóban mind a 16 vajdasági közgyűlésben eldőlt a mandátumeloszlás.

A KO más kormánykoalíciós partnerekkel együtt 11, a Jog és Igazságosság (PiS) pedig legalább 4 vajdaságot irányít majd. Egy vajdaságban nem kizárt egy PiS-többségű koalíció. Lengyelországban egy 2018-ban elfogadott törvény értelmében ötéves az önkormányzatok hivatali ciklusa, polgármesteri tisztségre egy ember legfeljebb egyszer választható újra. A szavazás egynapos, a szavazóhelyiségek reggel hét és este kilenc óra között vannak nyitva.

Az urnazárás után a három legnagyobb hírtévében ismertetik a szavazóhelyiségeket elhagyók megkérdezése alapján készült exit pollokat a krakkói, a wroclawi és a rzeszówi polgármester-választásra vonatkozóan. A végeredmények kihirdetését az országos választási bizottság (PKW) legkésőbb keddre tervezi.