Magyar gyártású Mercedes-buszokat adtak át - Bővül a Volánbusz flottája

Hírek2022. feb. 15.MTI

Debrecenben gyártott Mercedes-Benz Reform 501 LE típusú autóbuszokat adtak át kedden Hajdúszoboszlón. Ez az első négy autóbusz a 44-ből, amelyet a nyár elejéig helyeznek üzembe Hajdú-Biharban - jelentette be Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója a helyi buszpályaudvaron tartott sajtótájékoztatón.

Emlékeztetett arra, hogy a 2018-ban indított járműfiatalítási program keretében 1700 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba országszerte, idén további ezer új jármű beszerzését tervezik.

A járműfiatalítás eredményeként év végéig a társaság teljes autóbusz-állományának 40 százaléka újul meg, a flotta átlagos életkora pedig nyolc évre csökken

- tette hozzá Pafféri Zoltán.

Elmondta, hogy az idén 88 korszerű Mercedes-Benz Reform 501 LE autóbuszt helyeznek forgalomba Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Fejér megye útjain.A nettó 6,4 milliárd forint összértékben beszerzett buszokat - amelyekből 44 Hajdú-Bihar helyközi flottáját erősíti - az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. gyártja Debrecenben.

A járműfejlesztés mellett számos autóbusz-pályaudvar is megújul az országban, a helyközi járatok menetrendjét pedig összehangolják a vasúti járatokkal - mondta.

Fotó: MTI

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy ismét fellendülőben az egykor híres magyar buszgyártás, és az ágazat mind több embernek ad munkát Hajdú-Biharban is.
Fontosnak nevezte a közösségi közlekedés minőségi megújítását, és reményét fejezte ki, hogy a kényelmesebb utazás feltételeinek megteremtésével egyre többen választják majd autó helyett az buszt és a vonatot, hozzájárulva ezzel is a környezetvédelemhez.
Bodó Sándor emlékezetett arra, hogy a Debrecen-Záhony vasútvonal felújítása részeként a közelmúltban adták át a korszerűsített hajdúszoboszlói vasútállomást, és hamarosan sor kerülhet "az első kapavágásra" a 4-es számú főút kétszer kétsávosra bővülő Hajdúszobszló-Debrecen közötti szakaszán.

Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló független polgármestere örömét fejezte ki, hogy Magyarország, és benne Hajdúszoboszló, a pandémia idején is fejlődött.

Utalt rá, hogy a fürdővárosba sokan járnak dolgozni a környező településekről, köztük Debrecenből, de számos hajdúszoboszlói lakos foglalkoztatnak debreceni munkahelyeken.

Czeglédi Gyula az új autóbuszok üzembe helyezése legfőbb üzenetének nevezte, hogy azok, akik a közösségi közlekedést választják, biztonságos, kényelmes körülmények között utazhatnak.