Magyar Péter: önmagát leplezte le a Legfőbb Ügyészség
HírekA kormányfő szerint immár világos, kit szolgált a Legfőbb Ügyészség az elmúlt években.
Önmagát leplezte le a Legfőbb Ügyészség azzal, hogy a miniszterelnök és az Orbán-kormány két volt miniszterének mentelmi ügyét "egymás mellé rakta". Erről Magyar Péter kormányfő hétfőn napirend előtt beszélt az Országgyűlésben.
A miniszterelnök a mentelmi ügyek együttes kezeléséről azt mondta, azt hitték, ezzel esetleg elfedhetik a Legfőbb Ügyészség és a nyomozó főügyészség "cinkosságát az orbáni rendszer bűneivel". Éppen az ellenkezőjét érték el, önmagukat leplezték le. Azzal, hogy ezt a három ügyet "mindenféle észszerű magyarázat nélkül egymás mellé rakták, mindennél világosabbá tették minden magyar állampolgár számára, kit szolgált ki és milyen eszközökkel a Legfőbb Ügyészség az elmúlt másfél évtizedben" - fogalmazott.
Magyar Péter szerint a magyar embereknek joguk van tudni, hogyan működik a vádhatóság, mekkora a felelőssége az igazságszolgáltatásnak, és miért elengedhetetlen a közbizalom helyreállítása a Legfőbb Ügyészség és a Központi Nyomozó Főügyészség iránt.
Kitért arra ugyanakkor, a Magyarországon dolgozó mintegy kétezer ügyész tisztességes, a szakmájához és a hivatásához hű szakember, nem az ő hibájuk, felelősségük a Legfőbb Ügyészségbe és a Központi Nyomozó Főügyészségbe vetett közbizalom megrendülése.
Fidesz: folytatódik a „filmszínház”
Az "abszolút politikai filmszínház" újabb epizódjának forgatását szolgálja a rendőrök jelenléte az Országházban épületében - mondta Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva a parlamentben.
"Azért vannak ma rendőrök az Országház épületében, hogy ezt a politikai látványműsort még hatékonyabban le lehessen forgatni anélkül, hogy ezt bármilyen nyomozás, taktikai szempont ezt indokolná vagy az igazság kiderítéséhez és a valósághoz bármi köze legyen" - fogalmazott, arra utalva, hogy a mentelmi jogát elvesztő Hankó Balázs (Fidesz) a Parlament épületében várja, hogy milyen intézkedéseket foganatosítanak vele szemben.
Ez a filmszínház kizárólag arról szól, hogyan lehet politikai közösség tagjait megalázni, sértegetni, meggyalázni, őket magukat és családjukat, szeretteiket is - tette hozzá.
Bóka János az egymás helyett szavazó tiszás képviselőkkel összefüggésben közölte: közokirat-hamisítás miatt feljelentést tesznek.
Magyar Péter viszontválaszában kiemelte, nincsenek rendőrök a Parlamentben. A kormányfő "ordas nagy hazugságnak" minősítette, hogy Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, rendőrök vannak az Országházban. Magyar Péter közölte, nincsenek rendőrök a Parlament épületében, erről Forsthoffer Ágnes házelnök tájékoztatta.