Magyarország soha nem látott nagyságú szerepet vállal a NATO-ban

Hírek2021. jún. 13.MTI - Andits Eszter, Brüsszel

Magyarország olyan jelentős szerepet vállal a NATO működésében, amilyenre ezidáig nem került sor - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek csúcstalálkozója előtt.

Brüsszeli sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter elmondta, hogy idén novemberben Magyarország veszi át a NATO legnagyobb szárazföldi műveletének, a KFOR-nak a parancsnokságát Koszovóban, jövőre pedig ismét a vezető nemzet lesz a balti államok légtérvédelmében, miközben ellátja keleti és déli partnereit az egészségügyi védekezéshez szükséges legfontosabb eszközökkel.

Kifejtette, hogy a magyar katonai jelenlétet Koszovóban 500 főre növeli Magyarország, továbbá vállalja a KFOR állományának koronavírus elleni beoltását is. Ezzel párhuzamosan a NATO a járvány enyhítésére létrehozott alapon keresztül több keleti és déli partner számára is lélegeztetőgépeket biztosít.

A magyar diplomácia vezetője hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország, a 2014-es walesi NATO-csúcson tett kötelezettségvállalásainak eleget téve, legkésőbb 2024-re költségvetésének 2 százalékát fordítja majd védelmi kiadásokra. Ez idén 1,6 százalék volt, jövőre 1,87 százalék lesz.

Szijjártó Péter kifejtette: a walesi csúcs másik kötelezettségvállalását, amely azt irányozza elő, hogy a védelmi kiadásokon belül 20 százalék a fejlesztésekre vonatkozzon, Magyarország már öt évvel a határidő előtt elkezdte teljesíteni.

A külügyminiszter kitért arra is, hogy a NATO-csúcsra akkor kerül sor, amikor a világ új időszámításba lép, mivel a világjárvány nyomán megváltozott politikai és gazdasági viszonyrendszerek új megközelítést tesznek szükségessé.

A változások komoly biztonsági aspektusokkal rendelkeznek, ezért a NATO egy új stratégiai koncepciótervét, a NATO 2030-at Magyarország is támogatja

emelte ki a Szijjártó Péter.