Magyarországon a V4-ekhez képest is sok az állami alkalmazott

Hírek2018. júl. 25.Növekedés.hu

Svédországban a legnagyobb az állami alkalmazottak aránya az Európai Unióban, és Németországban a legkisebb – az Eurostat frissen közzétett adatai szerint.  Magyarország a mezőny felső harmadában, s azok közé tartozik, ahol viszonylag gyorsan hízott az állami szektor, s ahol a legalacsonyabb a kereset. A 2000-2016 közötti mutatókat hasonlította össze a mértékadó, uniós statisztikákat közlő intézmény. A két időpont között a foglalkoztatottak körében átlagosan 15-17 százalék körül stabilizálódott a mutató, 2016-ban az uniós átlag 16 százalék volt. A közlemény rámutat, torzíthat az országok összehasonlítása, mert változó az állami foglalkoztatottak köre. Például van, ahol az oktatásban és az egészségügyben dolgozók beleszámítanak, van ahol nem. Nem meglepő, hogy - a magas adókért, központi elvonásokért cserébe –magas színvonalú közszolgáltatásokat nyújtó északi, skandináv országok állnak az élen: Norvégia (30%) Svédország (29%) Dánia 28(%) Finnország (25%) Magyarország (22%) Hollandia (13%) Luxemburg (12%) Németország (10%) Magyarország a mezőny felső harmadában foglal helyet, s Romániával és Szlovéniával együtt azt a „hármast” alkotja, ahol a vizsgált időszakban a leggyorsabban hízott az állami szektor, nálunk 4 százalékkal. A V4 tagországaiban, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában lényegében az EU-s átlagnak megfelelő 15-17 százalékot mutatnak a számok. Az Eurostat 2014. évi adatokra hivatkozva közli a közszféra – állam- és közigazgatás, védelem, egészségügy, oktatás – átlagos havi bruttó kereseteit is. Dánia (4 500 Euró) Írország (4 300 Euró) Svédország (3 700 Euró) Hollandia (3 600 Euró) Magyarország (700 Euró) Románia (600 Euró) Bulgária (500 Euró).