Már 66 országban engedélyezték a Szputnyik vakcinát, az EMA nem bírálta a tesztelést és a gyártást

Hírek2021. jún. 4.MTI, Pogár Demeter, Moszkva

Nem illették kritikai észrevételekkel a bevizsgálás során az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakemberei a Szputnyik V vakcina kidolgozásának minőségét, sem a gyártását - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz vakcinák menedzseléséért felelős Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon.

Dmitrijev kifejezte reményét, hogy az oltóanyag használatának EMA általi európai engedélyezését politikai tényezők nem befolyásolják majd, és méltatta az ügynökség szakértőinek hozzáértését. Szergej Glagoljev egészségügyi miniszter úgy vélekedett, hogy az EMA és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a közeli hónapokban engedélyezi majd a vakcina használatát.Az RFPI vezetője elmondta, hogy a Szputnyik V-t eddig 66 országban jegyezték be, és az orosz szuverén alap 14 ország gyártóival kötött partneri szerződést. Oroszország idén január 29-én folyamodott az EMA-hoz első vakcinája unióbeli regisztrálásáért, amelynek folyamatos felülvizsgálata (rolling review) március 4-én kezdődött meg.

Dmitrijev az RBK című gazdasági napilap pénteki számában úgy nyilatkozott, hogy mind a 66 országban "igazi csatát" kellett megvívni a Szputnyik V bejegyzéséért, mert az orosz vakcina ellenérdekelt szereplők aktív ellenállásába ütközött. A fórumon felszólalva az RFPI-vezér nem zárta ki, hogy Oroszország júliustól engedélyezni fogja a vakcinaturizmust, azaz a magukat beoltatni vágyók beutazását.