Már negyvenezren jártak a Mikulásgyárban

Hírek2022. dec. 26.MTI

Mintegy negyvenezer látogató, köztük turisták, valamint kétezer óvodás és kisiskolás járt a tizennyolcadik Mikulásgyárban december 1-22. között - közölte az akció szervezője hétfőn az MTI-vel.

Zsolnai Endre elmondta: csaknem kétezer segítőjük legtöbbje multicégek dolgozója, valamint középiskolás diák volt, de külföldi önkéntesei is voltak a csütörtök este bezárt Mikulásgyárnak.

A gyerekek jelentős részét szervezetten hozták a karitatív akció helyszínére azok a pedagógusok, akik fontosnak tartották, hogy a gyermekek is megtanulják a szolidaritás és az önzetlenség fogalmát.

Az idén a Mikulásgyár két helyszínen működött, a pesti oldalon a Városháza Parkban és a budai oldalon az Etele Plázában. Adataik szerint a budai oldalon lakók jóval több ruhát hoztak az adománygyűjtő akció helyszínére, míg a pesti oldalra 25 százalékkal több élelmiszer érkezett.

Az élelmiszeradományok közel 85 százalékát magánszemélyek adták, de több mint száz nagyvállalat, tizenegy sportklub és két színház is támogatta az akciót.A rászorulókat a Mikulásgyár honlapján keresztül is lehet még támogatni.

A december 31-ig befolyó összegekből új játékokat, édességeket vásárolnak azoknak a családoknak, akiknek nem csak karácsonykor van szükségük támogatásra - tudatta a szervező.