Mikulás sírja, barlanglakásokból lett európai kulturális főváros és hobbitfalva 

A régi beidegződések szerint az olasz dél e vidékét lepusztultnak, szegénynek és piszkosnak gondoljuk, miközben Bari kifejezetten elegáns, tiszta és turisztikai szempontból kifejezetten csalogató város, nem beszélve a környékéről, ami egészen különleges szépségeket rejt, amelyek akár néhány nap alatt is felfedezhetők.

A tengerparti 350 ezres település azért is fantasztikus, mert az óváros esetében egy többezer éves folyamatos emberi tevékenység építészeti nyomait láthatjuk.

A mai óváros kis félszigetén illírek alapította város a rómaiak alatt kezdett fejlődni, ennek ellenére megtekinteni való római romok nincsenek, a jelentősebb látnivalók a középkorhoz kötődnek.

Ahol Nagy Lajos király is hálát mondott

Most, Mikulás közeledtével nem árt tudni, hogy a névadó, a vagyonát a szegények között szétosztó Szent Miklós maradványai itt vannak eltemetve.

A csontokat helyi halászok lopták el egy törökországi bizánci templomból (melynek későbbi padlója alatt épp a közelmúltban leltek rá az eredti sírhelyre) és hozták 1087-ben Bariba, hogy rögvest építsenek is hozzá egy bazilikát. Ez a gyönyörű, letisztult falaival az igazi középkort idéző, ingyen látogatható templom több mint száz évig, 1087-től 1197-ig épült, a 17. századi renoválást csak aranyozott fából készült mennyezete idézi. Magyar látogatóként az ember elámul ilyen régi és ennyire tökéletesen megmaradt épületek láttán.

Szent Miklós bazilikája (A szerző felvétele)

Bari Mikulással az európai kereszténység egyik legfontosabb búcsújáró helye lett, olyannyira, hogy 1350-ben Nagy Lajos királyunk, amikor Nápoly elfoglalására áthajózott az Adriai tengeren, el is foglalta a várost, majd köszönetet mondott a szent sírjánál sikeres átkeléséért, s hálából egy ereklyetartót adományozott, amit a bazilikában máig megőriztek.

Bari másik hasonló korú román emléke a közelben lévő, a bazilikánál valamivel kisebb, 1292-ben felszentelt katedrális, valamint az óváros szélén álló vár, a normannok idejében, 1132-ben épült tengerparti erőd, mely ma eredeti formájában, várárokkal, masszív bástyákkal igazi középkori látványt nyújt.

A Normannok vára (A szerző felvétele)

Fülecske a sikátorban

Az óváros kanyargós szűk sikátorainak labirintusa külön élmény.

A fenti ablakokból száradó ruhák látványa ámít, a földszinten sok helyütt kitett egyszerű lócákon elhelyezett műanyag zacskókban a helyi tésztaféleét, az orechiette-t, a fülecskét árulják, sőt gyúrják és készítik.

Apró zöldséges boltokban, utcára kitett ládákban kapható a frissen szedett narancs, vagy a helyi különlegesség a száras brokkoli, a rapa, amit előszeretettel párolnak és tálalnak a fülecskéhez.

Készül a fülecske (A szerző felvétele)

Egyáltalán Bari óvárosában kevesebb a turistáknak kínált gagyi, zömmel a helybeliek és a mindenhol látható „bed and breakfast” szállásokkal teli házak lakói számára árusító kis élelmiszerboltok jönnek szembe, meg a népszerű helyi „street food”-ot, a lángostésztához hasonló, húsokkal, vagy zöldségekkel töltött, olajban kisütött háromszög alakú panzerottit árusító helyek.

Persze az utcákon sok kis teraszos étterem is van, ahol turista, helybeli ücsörög és issza a hagyományos helyi szőlőfajtából készült primitivo nevű vörösbort.

Tipikus utcakép az óvárosban (A szerző felvétele)

Az óvároson túl két színház szegélyezi az elegáns bérpalotákkal teli negyedet, a pálmafás sétányt, mellyel párhuzamosan a boltokkal teli sétáló utca húzódik, ahol az ember csak kapkodja a fejét az olasz férfidivatot kínáló üzletek hihetetlenül ízléses színösszeállítású és nem is mindig drága kollekcióin.

Bari egyáltalán nem drága, a busz 1 euróért hoz be a pályaudvarig, de a modern vasúti állomás is ott a repülőtér mellett, s a kétségtelenül gyorsabb vonatok sem kerülnek többe 5 eurónál.

A négyzetrácsos szerkezetű belváros sok tágas, pálmafás térrel, lakályos, nagyon emberi hangulatot kelt, a kis péknél az idős hölgy már másnap megismert és ajánlotta a friss meleg zsömleszerűséget, darabját 20 centért, de a napi bevásárlás a szomszédos diszkontban sem került többe rendszerint tíz eurónál, pedig egy halom minden került a kosárba.

Botrány kellett Matera új életéhez

És a környék csodái. Mindent vasúttal lehet elérni, a főpályaudvar tiszta, modern, igaz négy vasúttársaság indul innen és mindegyik máshonnan. Mint ahogy máshol álló automatákból is kell megvenni a jegyeiket, de egyformán jó az angolul is történő tájékoztatás peronon és a vonaton egyaránt.

A tengerparton Baritól délre két csodaszép városka hívogat, a távolabbi Monopoli és a közelebb Polignano a Mare, egyik sincs fél óránál messzebb.

Az első valamivel nagyobb, az óvárosa szintén szédítően szép, s a kis kikötő, romantikája eláraszt a színes csónakokkal, apró halászhajókkal, amelyek olyan magától értetődően rakodnak ki, ahogy évszázadokon keresztül tették. A második talán kisebb, de kompaktabb és döbbenetes, ahogy az utcák szinte nekifutnak a meredek sziklafal alatt hullámzó tengernek, a parti házak meg mintha beleszakadnának a vízbe, s a hullámok fölött a sziklákból a víz által kivájt barlangok sorakoznak. A képeslapra kívánkozó híres öböl a híddal, a stranddal és a kristálytiszta vízben úszkáló emberekkel pedig egyszerűen ámulatba ejtő.

Monopoli halászkikötője (A szerző felvétele)

Polignano a Mare híres öble (A szerző felvétele)

A második túra mintegy egy órás, egy – jól szervezett - átszállásos vonatozást kíván, de megéri, mert Matera nem véletlenül az UNESCO világörökség része.

A három éve Európa egyik kulturális fővárosának választott település egy geológiai csodának köszönheti a létrejöttét. A várostól kissé távolabb észre sem lehet venni azt a mély, krétakori mészkőlerakódásokból felépült karsztformák között kanyargó mély szurdokvölgyet, melynek üregeibe már 7000 éve beköltöztek emberek, hogy az idők során kialakított barlanglakásokban még a múlt század ötvenes éveiben is éljenek. Igaz, víz és áram nélkül, borzalmas körülmények között, de a város lakosságának 70 százaléka így élt.

Matera látképe a barlanglakásokkal (A szerző felvétele)

A nagy olasz író, Carlo Levi, azonban a Krisztus megáll Ebolinál című híres művében rávilágított a tarthatatlan helyzetre és ez felrázta Olaszországot.

Az országos botrány hatására a barlanglakások és a velük egybeépített házak, a sassik lakosságát kitelepítették, új negyedeket építettek nekik, a barlangokat befalazták. A hatvanas évekre az öreg épületek egy része összeomlott, ekkor rájöttek, hogy a hihetetlen értékeket meg kell menteni és országos összefogással nekiláttak a felújításnak. Mindez odáig jutott, hogy 1993-ra Materát felvették a világörökségi listára. Mára pedig turisztikai ékköve Olaszországnak, ami ugye nem kis szó.

A hegyes völgyes, lépcsős kis utcákban ma rengeteg a kávézó, étterem és persze magánszállás, de be lehet menni több barlanglakásba is, néhol vezetett túrával, néhol csak úgy egyedül is, némi pénzért.

A barlangnegyed területén lévő 60 barlangtemplom és több mint háromezer lakás elképesztő látvány. Annyira, hogy barlangi negyedeken kívül lévő, ugyancsak látványos részek a dómmal, a hatalmas palotákkal már csak smafunak tűnnek, pedig máshol azért ezek is fő attrakciónak számítanának.

A gyorsan elbontható trullók évszázadok óta állnak

A másik Világörökségi helyszín Alberobello, ahova másik társaság vonatjával, ugyancsak átszállással, szintén mintegy egyórás úttal lehet eljutni. A kis település a zömmel hengeres, kúpos tetejű, kőből kötőanyag nélkül épített trulló házakról ismert.

A legenda szerint egy hajdani gróf adócsalási célból úgy rendelte, hogy csak olyan házakat szabad építeni, amelyeket nagyon gyorsan el lehet bontani, majd az adószedők távozása után újra felépíteni. Tény, hogy a grófot egyik irigye feljelentette és adócsalás miatt elítélték, viszont az is, hogy a legrégebbi trulló már 1400-ban megjelent, ezt ma is lehet látogatni, ami arra enged következtetni, ez a fajta építési stílus már régebb óta dívott a környéken.

A trulló házak Alberobelloban (A szerző felvétele)

A tartószerkezet nélküli tetőn különféle formájú csúcsdíszek, a tetők oldalára pedig primitív, keresztény és mágikus szimbólumok rajzait festették. Az egész elképesztő látványt nyújt, mintha egy különleges hobbitfalvát látnánk. Vannak aztán kétcsúcsú, sőt előrésszel épített trullók is, hogy még gazdagítsák az amúgy sem szegényes látványt.

A szomszédságban fekvő, csupán tízperces vonatútnyi távolságban lévő Locorotondot Olaszország legszebb városkái közt tartják számon, s ami igaz, az igaz, tetszetős, fehér falairól nevezetes kör alakú település egy domb tetején. Állítólag az utcácskák jellemzője a tömkeleg virág, ősz lévén ez csak mérsékelten mutatta magát.

Mindegyik településnek megvan a maga helyi kulináris nevezetessége, Materáé például a csodásan sült magas kenyér, én azonban búcsúzóul a gyilkos spagettit ajánlom, mely jellegzetes pugliai étel. Emlékezetesen csípős, kissé odaégett tészta, melynek ízét chilipaprika, fokhagyma és persze a sűrített és pasztaparadicsom adja. Érdemes rákeresni, megéri! Ahogy Puglia is, télen, nyáron!