Marco Rossi: „Jól jönne már egy VB”

Hírek2024. máj. 31.Növekedés.hu

A 2012 óta Magyarországon élő kapitány volt a legutóbbi vendég a MOL Pályán kívül podcastjében. Az olasz szakember mesélt életéről, korábbi profi játékoskarrierjéről, és hogy mit tartana lehetségesnek a hamarosan kezdődő EB kapcsán. Ezúttal nemcsak az interjúalany, hanem a helyszín is különleges volt: a műsorvezető Fetter Balázs a Puskás Arénában beszélgetett Marco Rossival a MOL Pályán kívül podcastjének legújabb részében.

Marco Rossi labdarúgó-karrierje már gyerekkorában elkezdődött: 10 éves korától iskola után mindennap ingázott Torino, és szülőfaluja, Druento között. A kitartó munka meghozta gyümölcsét, mindössze 19 éves volt, amikor az olasz elsőosztályban, a Serie A-ben bemutatkozhatott. 
A profi labdarúgó karrier egyenesen ívelt felfelé, játszott Mexikóban és Németországban is, majd ’97-ben hazatért, és a pályafutása végén a Piacenza Calcio játékosa volt. 
 
2012-ben került Magyarországra a Budapest Honvéd FC vezetőjeként, majd 2017-ben megkapta azt a hívást, amire sose számított volna: 
 
"Éppen egy nyaralásból tartottunk hazafelé az autópályán, amikor láttam, hogy egy magyar szám hív. ’Pronto’ – és azonnal felvettem a telefont. A vonal másik oldalán pedig Csányi Sándor úr volt. Bon giorno – mondta, én pedig a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna,

hogy egyszer arról beszélgetünk majd, hogy a magyar válogatott kapitánya legyek” -mesélte Marco.  

2018 óta pedig immár több mint 50 alkalommal vezette a válogatottat, az elmúlt évek alatt pedig határozottan elnyerte a magyar futballrajongók szívét. A hamarosan kezdődő Európa-bajnokság kapcsán pedig csak realistaként hajlandó gondolkodni: 

Papíron Skócia ellen van esélyünk a győzelemre – ugyanakkor számtalanszor bebizonyítottuk már, hogy egy meccsen bármi megtörténhet. Mindig azt mondom a srácoknak, hogy emelt fővel, bátran szálljanak szembe az ellenféllel, hiszen ilyenkor egy olyan csapatot képviselnek, aminek gazdag történelme és felbecsülhetetlen értéke van. Legyenek büszkék rá; és küzdjenek, mivel az esély megvan arra, hogy túljutunk a csoportkörön.

– árulta el a szakember. 
 
Azzal kapcsolatban, hogy mi a véleménye a VB-ről, mit gondol, mi jöhet ezután a karrierjében, és hogy egyáltalán hogyan tartja karban magát az idén hatvanéves kapitány, arról a MOL Pályán kívül című podcastjében mesél, ami kattintás után Youtubeon és Spotifyon is hallgatható, illetve a MOL honlapján követhető.