Megint nagyon jól megy a bankoknak: 689 milliárdos a nyereség

Hírek2018. dec. 13.Növekedés.hu

A magyarországi bankrendszer kimagaslóan eredményes volt az elmúlt évben: 689 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el.
 
Varga Mihály pénzügyminiszter minden eddiginél jobbnak nevezte a magyar gazdaság teljesítményét, és emlékeztetett rá, hogy a harmadik negyedévben a gazdaság 5,2 százalékkal bővült éves szinten, és szavai szerint minden remény megvan arra, hogy jövőre is 4 százalék fölött legyen a mutató. A Gránit Bank karácsonyi évzáró rendezvényén megjegyezte azt is, már több mint 4,5 millióan dolgoznak az országban, ami 27 éve a legmagasabb szám.
A magyarországi bankrendszer kimagaslóan eredményes volt az elmúlt évben: 689 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, ez hozzájárult az ország gazdasági növekedéséhez is - mondta Varga Mihály. A Gránit Bankról azt mondta: a bankrendszernél gyorsabban bővült az elmúlt években, és felidézte, hogy a magyar állam 2013 közepén és 2015-ben együttesen 4,3 milliárd forintot fektetett a bankba. Ennek meglett az eredménye:
2017-ben nyilvános nemzetközi tenderen 4,5 milliárd forint nyereséggel szállt ki az állam a pénzintézetből.
A bank 2010-es alapítása óta már negyedik működési évében eredményes volt, az idei adózás előtti eredménye várhatóan eléri az 1,2 milliárd forintot, az elsők között járt a digitális eszközök alkalmazásában, és, hogy úttörő szerepet játszik az új technikai szolgáltatások bevezetésében, elterjesztésében. Varga Mihály beszélt a világgazdasági konjunktúra várható végéről, és leszögezte, hogy a magyar kormány ezt nem nézi tétlenül, felkészült az új helyzetre, ezért
olyan 2019-es költségvetést állított össze, amely jelentős tartalékokat, mintegy 360 milliárd forintot tartalmaz a váratlan események kivédésére, kezelésére.
A pénzügyminiszter szerint minden esély megvan arra, hogy továbbra is 4 százalék fölött maradjon a GDP-bővülés üteme, ezt biztosítja szerinte egyebek mellett az Ipar 4.0 program folytatása és az Irinyi-terv.  Varga Mihály beszéde elején megemlékezett a bankot alapító, márciusban elhunyt Demján Sándorról, akit olyan nagyvállalkozónak nevezett, aki bármibe fogott, sikert ért el. Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára pedig azt mondta a nagyvállalkozóról, hogy mindig is bízott a bank sikerében. (MTI)