Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megint rengett a föld Szarvasnál

Hírek2023. aug. 20.MTI

Vasárnap hajnalban két újabb utórengés követte az előző napi Szarvas környéki földrengéseket, az egyik négy óra előtt, a másik negyed hat körül - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

A 4,2-es és a 3,5-ös magnitúdójú földrengést több helyen érezték, további utórengések várhatóak a környéken - írták.

Gyomaendrőd közelében a Richter-skála szerint 4-es erősségű földmozgást regisztráltak szombaton délelőtt; pár perccel később Túrkeve közelében, majd csaknem másfél óra múlva Szarvasnál is földrengés történt - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának jelentése szerint 11.13 perckor a Békés vármegyei Gyomaendrődtől mintegy tizenegy kilométerre több településen földmozgást lehetett észlelni.  

Károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez - tudatták.

Az obszervatórium később újabb közleményekben közölte, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Túrkevétől körülbelül három kilométerre 4,0 magnitúdójú földrengést mértek 11.16 perckor, és több településen érezték a földmozgást.

Továbbá 12.51 perckor, a Richter-skála szerint 2,8-es erősségű  földrengés volt a Békés vármegyei Szarvastól mintegy öt kilométerre. A földmozgást ez esetben is több településen érezhettek, de károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.

A délután folyamán utórengések jelentkeztek a térségben. Az obszervatórium közlése szerint Szarvas környékén 14:18 perckor egy 2,8 magnitúdójú, majd 14:21 perckor 3,5 magnitúdójú földrengés volt észlelhető. További utórengések várhatóak a térségben -jelezték.