Megmondták, mi lesz a feladata a behívott orosz tartalékosoknak

Hírek2022. szept. 30.MTI - Pogár Demeter Moszkva

A megszállt ukrajnai területek ellenőrzése és védelme lesz az oroszországi részleges mozgósítás keretében behívott katonák feladata - közölte az orosz védelmi minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint, amelyben a "felszabadított területek" kifejezést használták, megkezdődött a behívott és önkéntes katonák csatlakozása egységeikhez a harci feladatok végrehajtásának helyszíneihez közeli gyakorlótereken, és a szakaszokban, századokban megindult a kiképzés.

Az észak-oszétiai Csmi településről távozó járművek sorakoznak a georgiai Verhnij Larsz határátkelő felé vezető úton 2022. szeptember 29-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai háború miatt szeptember 21-én Oroszországban részleges mozgósítást rendelt el, amely a védelmi tárca szerint mintegy 300 ezer embert érint. Putyin továbbá aláírta az ország büntető törvénykönyvének módosítását, amely 10 év börtönbüntetést is kilátásba helyez azoknak a katonáknak, akik megadják magukat vagy megtagadják a szolgálatot, amelynek során a frontra vihetik őket. Az észak-oszétiai Csmi településről távozó járművek sorakoznak a georgiai Verhnij Larsz határátkelő felé vezető úton 2022. szeptember 29-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai háború miatt szeptember 21-én Oroszországban részleges mozgósítást rendelt el, amely a védelmi tárca szerint mintegy 300 ezer embert érint. Putyin továbbá aláírta az ország büntető törvénykönyvének módosítását, amely 10 év börtönbüntetést is kilátásba helyez azoknak a katonáknak, akik megadják magukat vagy megtagadják a szolgálatot, amelynek során a frontra vihetik őket.
MTI/AP

A minisztérium szerint a mozgósított erők a felkészítést követően a területek ellenőrzése és védelme mellett tartalékként és erősítésként fognak szolgálni.

Vlagyimir Putyin elnök az orosz biztonsági tanács csütörtöki tanácskozásán elismerte, hogy az általa szeptember 21-én elrendelt részleges mozgósítás során hibákat követtek el, és sürgette a haladéktalan elhárításukat. Mint mondta, az emberektől "rengeteg információ" érkezik a sorozás megszervezéséről, az ellátás minőségéről, az életkörülményekről és más kérdésekről.

Sok kérdés merül fel, ezért minden hibát orvosolnunk kell, és a jövőben el kell kerülnünk ezeket azoknak az állampolgárokat az esetében, akik például halasztásra jogosultak

hangoztatta.

Példaként említette meg a sokgyermekes apákat, a krónikus betegségben szenvedőket vagy azokat, akik a már túlvannak a sorköteles koron.

Minden ilyen esetet egyenként kell kivizsgálni. Ha hiba történt, azt ki kell javítani, és azokat, akiket megfelelő indokok nélkül hívtak be, haza kell küldeni

hangsúlyozta Putyin.

Rámutatott, hogy a mozgósítás elsősorban azokra vonatkozik, akik már szolgáltak a fegyveres erőknél, katonai szakképesítéssel rendelkeznek és van harci tapasztalatuk. Emlékeztetett rá, hogy a mobilizáció minden kritériumát meghatározták.

Az orosz védelmi tárca korábban közölte: olyanokat hívnak be, akikre szükség van a harci feladatok végrehajtásához, beleértve a tartalékos lövészeket, a harckocsizókat, a tüzéreket, a gépkocsivezetőket és a gépész-gépkocsivezetőket.

A részleges mozgósítás elrendelését követően kazah és georgiai adatokat ismertető lapinformációk szerint hadköteles korú orosz férfiak százezres nagyságrendben menekültek külföldre. A Meduza ellenzéki portál által megszólaltatott jogi szakértők álláspontja szerint a határ átlépésére a behívottak mindaddig jogosultak, amik nem kézbesítették nekik az erre vonatkozó parancsot.

Megkapta a belépőt Nyikolaj Valujev volt profi ökölvívó világbajnok, kormánypárti parlamenti képviselő is. Erről ő maga számolt be a közösségi médiában, közölve, hogy a plenáris ülésszak után jelentkezni fog a sorozóirodában. Valujev hangot adott véleményének, hogy a részleges mozgósítás segíti a Donyec-medencében és más területeken állomásozó erőket.

Korábban Vitalij Milonov kormánypárt képviselő közölte, hogy beállt tüzérnek "a Donyec-medence védelmében", és frakciótársa, Jurij Svitkin, a csecsen háborúk ejtőernyős veteránja is jelezte, hogy részt kíván venni a "különleges hadműveletben".