Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megtámadták a briteket a húszik az eddigi legnagyobb offenzívában

Hírek2024. jan. 10.MTI

Grant Shapps brit védelmi miniszter szerint a jemeni húszi lázadók az eddigi legnagyobb támadásukat hajtották végre a Vörös-tengeren.

Az X portálon szerdán közzétett tájékoztatásban a londoni védelmi tárca vezetője kiemelte, hogy a támadás egyik célpontja a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolója volt, amely a térségben járőrözik.

Shapps közleménye szerint a Diamond fedélzeti tűzfegyvereivel és Sea Viper rakétákkal számos támadó drónt semmisített meg, amelyek közül több a hadihajó felé tartott, mások pedig kereskedelmi hajókat fenyegettek.

A brit védelmi miniszter nem részletezte, hogy a húszik hány drónt indítottak útnak, de az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága (Centcom) nem sokkal korábban ismertetett szerdai tájékoztatásában közölte, hogy az amerikai és a brit erők 18 drónt és három rakétát semmisítettek meg szerdára virradó éjjel.

A Centcom közleménye szerint az Irán által támogatott húszik az összetett, Irán által tervezett támadás során drónokat, hajók ellen bevethető manőverező robotrepülőgépeket és egy ugyancsak hajók elleni támadásra kifejlesztett ballisztikus rakétát vetettek be.

A brit védelmi miniszter szerdai tájékoztatása szerint a Diamond romboló nem szenvedett károkat és személyzetének tagjai közül sem sérült meg senki.

Grant Shapps hangsúlyozta: Nagy-Britannia és szövetségesei már korábban világossá tették, hogy ha ezek a támadások folytatódnak, a húszikat terheli a felelősség a következményekért.

A londoni védelmi tárca vezetője nem részletezte a lehetséges következményeket, de közölte: Nagy-Britannia "megteszi a szükséges lépéseket" az ártatlan emberek életének megóvása és a világgazdaság megvédése érdekében.

Shapps a londoni alsóháznak küldött, e hét elején ismertetett írásos nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy már folyamatban van a tervezés "forgatókönyvek egész sorának" megvalósulása esetére. Hozzátette: a húszik által elkövetett vörös-tengeri támadások száma decemberben 500 százalékkal emelkedett az előző havi támadásokéhoz képest.

Grant Shapps a parlamentnek küldött átiratában is leszögezte, hogy Nagy-Britannia kész habozás nélkül "további akciók" végrehajtására, ha a húszik figyelmen kívül hagyják a figyelmeztetéseket.

A brit védelmi miniszter a múlt héten, a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapban megjelent írásában alig burkoltan közvetlen katonai fellépést helyezett kilátásba a húszik ellen.

Shapps a cikkben úgy fogalmazott, hogy ha a nemzetközi közösség nem védi meg a Vörös-tengert, az bátoríthatja mindazokat, akik máshol, például a Dél-kínai-tengeren vagy a Krím környékén igyekeznek fenyegetően fellépni, és ebben a helyzetben Nagy-Britannia kész "közvetlen akciók" végrehajtására.

Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és tucatnyi más tengeri hatalom a múlt héten közös közleményben is figyelmeztette a húszikat, hogy ha nem hagynak fel a vörös-tengeri hajózás elleni támadásokkal, a következményekért őket terheli majd a felelősség.