Hétéves csúcsra ugrott az infláció decemberben

Hírek2020. jan 14.MTI

A fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig 4,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző hónaphoz képest decemberben 0,3 százalékkal emelkedtek az árak.

A maginfláció tavaly decemberben 3,9 százalékos volt 0,1 százalékponttal alacsonyabb a novemberinél.

A KSH 2012 óta nem mért 4 százalékos inflációt, bár a tavaly áprilisi és májusi egyformán 3,9 százalék már megközelítette azt.

Quittner Péter, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a szeszes italok, a dohányáruk, az üzemanyagok, valamint az élelmiszerek ára nőtt jelentős mértékben.

Az átfogó infláció emelkedését a novemberi 3,4 százalékról, a maginfláció csökkenésével szemben döntően az okozta, hogy az üzemanyagárak 7,7 százalékkal drágultak, míg novemberben az egy évvel korábbival azonos szinten álltak.

Az élelmiszerek drágulásában meghatározó volt a sertéshús árának 23,7 százalékos decemberi emelkedése a novemberi 14,8 százalékos éves növekedés után. A párizsi, és a kolbász ára 13,2 százalékkal, a cukoré 12,2, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 8,3 százalékkal nőtt, amiből a friss gyümölcsök árának 17,7 százalékos decemberi éves emelkedése novemberben még 13,2 százalékos volt.

A dohányáruk mellett az égetett szeszes italok is 8,1 százalékkal többe kerültek, mint egy évvel azelőtt, de a bor még olcsóbb volt, igaz már csak 0,2 százalékkal.

Az egyéb cikkek között az üzemanyagok mellett továbbra is 8,5 százalékkal drágultak egy év alatt az újságok, folyóiratok és 6,4 százalékkal a tanszerek.

A ruházati termékek csak 0,4 százalékkal kerültek többe mint 2018 decemberében, de 0,1 százalékponttal ez is magasabb a novemberi emelkedésnél.

A szolgáltatásokért 3,2 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10,5 százalékkal nőtt, de a többi háztartási szolgáltatás díja is 8,4 százalékkal emelkedett. A postai szolgáltatások az átfogó inflációval megegyező 4,0 százalékkal emelkedtek, de ezzel már júliusban megelőztek másokat. A színházjegyek 6,7 százalékkal kerültek többe tavaly decemberben, mint egy évvel azelőtt.

A háztartási energia 0,6, ezen belül a tűzifa 5,9 százalékkal drágult.

A tartós fogyasztási cikkek decemberben 0,9 százalékkal voltak olcsóbbak, mint egy évvel korábban, de a bútorok ára 4,1 százalékkal magasabb lett, de a használt autók ára 6,5 százalékkal csökkent. A szolgáltatások díjai a novemberi 3,4 százalék után decemberben 3,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál ezen belül a belföldi üdülés 7,3 százalékkal került többe, a sporteseményekre és múzeumokba 4,3 százalékkal drágábban lehetett jegyet váltani.