Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Megugrottak az Erste bevételei, másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés

Hírek12 perceNövekedés.hu

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta.

Az Erste működési bevételei 2026 első kilenc hónapjában – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – több mint 6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a nettó kamatbevételek 13 százalékkal emelkedtek, a díj- és jutalékbevételek 4 százalékkal nőttek – mondta el Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója a bank idei első kilenc hónapjának eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.

A működéssel kapcsolatos kiadások 9 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, így az Erste működési eredménye 196 milliárd forint lett, míg 2025 azonos időszakában 187 milliárd forint volt. A költség/bevétel arány szeptember végén 34,5 százalékon állt, szemben az egy évvel korábbi 33,7 százalékkal. Az adózás utáni eredmény 84 milliárd forint lett, míg 2025 első kilenc hónapját 113 milliárd forintos nyereséggel zárta a pénzintézet. A visszaesés oka az extraprofitadóra vonatkozó, az idei évtől hatályos új szabályok, amelyek az adóteher jelentős emelkedésével jártak.

Szárnyal a lakossági hitelezés

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya szeptember végén 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az új finanszírozás volumene 55 százalékkal növekedett 2025 első kilenc hónapjához képest. Az elmúlt évek kockázattudatos hitelportfólió építésének köszönhetően a nem teljesítő hitelek aránya 2026 szeptember végére rekord alacsony szintre, 1,4 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 1,7 százalékról.

A teljes lakossági hitelállomány 26 százalékkal nőtt egy év alatt, az újonnan kihelyezett állomány 60 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az új lakáshitelek folyósítása 105 százalékkal haladta meg a 2025 első kilenc hónapjában mért teljesítményt. A személyi kölcsönöknél 40 százalékkal emelkedett az új folyósítás összege, míg a kisvállalkozók esetében a kihelyezés 36 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Az Erste Csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon 2026 szeptember végére 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és elérte a 8514 milliárd forintot.

Az Ersténél az első kilenc hónapban a csalók több mint 71 ezer esetben próbálták megszerezni az ügyfelek pénzét, ami a tavalyi egész éves mennyiség duplája. A bűnözők összesen 11 milliárd forintra pályáztak – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem másfélszerese. A bank az első kilenc hónapban a csalási kísérletek 83 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek több mint 9 milliárd forintot takarított meg.

A vállalati területen a kötvény- és hitelállomány szeptember végén 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és elérte 1192 milliárd forintot. Az új vállalati kötvények és hitelek volumene 47 százalékkal nőtt a 2025 első kilenc havi teljesítményhez képest. A kis- és középvállalkozások esetében az új kihelyezés 8 százalékkal emelkedett éves összevetésben, míg a kereskedelmi célú ingatlanoknál 14 százalékkal, a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében pedig 191 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi adatot.