Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megújulnak a fővárosi taxiállomások

Hírek2024. okt. 18.MTI

Többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a program részeként még idén a mintegy 300 fővárosi taxiállomásból csaknem 120-at megújítanak.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint a munkák a belvárosban kezdődtek, az év végéig pedig a külsőbb kerületi taxidrosztok is megújulhatnak a BKK és a Budapest Közút közös programjában. Azt írták: a munkák több ütemben zajlanak, eddig mintegy száz állomás kapott új útburkolati jel felfestést. A tájékoztatás szerint a drosztokon az új felfestés mellett minden olyan munkát elvégeznek, amelyek a taxiállomások biztonságos és kényelmes használatához szükségesek.

Ennek köszönhetően több állomásnál is nagyobb, szélesebb terület áll majd a taxival közlekedők rendelkezésére. A közleményben jelezték: a BKK az idei év elején vette át a taxiügyintézéssel kapcsolatos feladatokat a Budapest Közúttól. A társaság kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a fővárosban közlekedők egyszerűen és gyorsan tudjanak utazni és tájékozódni. Ezért a közösségi közlekedési járatok végállomásain található utastájékoztató elemeket is megújítják, valamint elindították a taxiállomások rekonstrukcióját is - tették hozzá.