Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Mi lesz az EP-választás után? Itt a menetrend

Hírek2024. jún. 7.MTI

A mintegy 400 millió európai választópolgár június 6-9. között választja meg az új Európai Parlament (EP) tagjait, az alakuló ülésre azonban várhatóan több mint egy hónapot várni kell, az Európai Bizottság pedig csak valószínűleg az év második felében alakul meg.

Miután valamennyi tagországban lezárultak a választással kapcsolatos jogorvoslatok, a nemzeti hatóságok jelzik az EP-nek a megválasztott képviselők listáját, ezt követően, július 15-én estig megalakulnak a parlament politikai csoportjai. Az Európai Parlament tizedik ciklusának első ülését július 16-19. között tartják, ekkor választják meg a képviselők az új parlament elnökét, alelnökeit, majd megalakulnak az EP szakbizottságai, várhatóan július 22-30. között. Az EP választja meg az Európai Bizottság következő elnökét,

akinek személyére a választások kimenetelének ismeretében tesznek javaslatot a tagországok állam- illetve kormányfői.

A jelöltnek meg kell szereznie az EP-képviselők abszolút többségének, 361 képviselőnek a támogatását. Ez a folyamat akár szeptemberig is eltarthat. Az Európai Parlamentnek az Európai Unió lakosságszámának növekedése miatt a jelenlegi 705 helyett 720 tagja lesz. Miután az EP megválasztja a bizottság következő elnökét, a tagállami kormányok döntenek arról, hogy kit jelölnek az Európai Bizottságba, de a bizottság elnöke dönt arról, hogy ki milyen posztot kap a testületben.

A jelölteket meghallgatják az EP illetékes bizottságai, majd az EP plenáris ülése szavaz a testület egészéről. A szavazást követően az Európai Tanács hivatalosan kinevezi az Európai Bizottság tagjait, és az új testület hivatalba lép, várhatóan novemberben vagy decemberben.