Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Miért forint a forint?

Hírek2024. júl. 15.Növekedés.hu

Többek között erre a kérdésre is választ kaphat, aki ellátogat augusztus elsején a Pénzmúzeumba, illetve a Pénzmúzeum Panoráma Teraszra. Változatos, izgalmas és érdekes programok közül válogathatnak az érdeklődők a Pénzmúzeum nyílt napján.

A Pénzmúzeum nyílt napján ezúttal nem szükséges előre bejelentkezni, regisztráció nélkül is látogatható az intézmény. A múzeum délelőtt 9 órakor nyit, és 10-től már programok is lesznek.

A „Pénzügyi évszázad – az MNB 100 éve” című időszaki kiállítást tárlatvezetéssel nézhetik meg.Lesz robotikabemutató és foglalkozás, és a forintot gyakorlatilag minden aspektusából megismerhetjük. Megtudhatjuk, milyen egy igazi Kossuth-bankó, de megismerkedhetünk Károly Róbert, Nagy Lajos, sőt akár Hunyadi Mátyás aranyforintjaival is.

Megtudhatjuk, milyen álnevei léteznek a forintnak, és közben játszhatunk is a túra minden állomásán.

A bankjegyek készítéséről is hallgathatnak előadást az érdeklődők, illetve ha van otthon régi pénzünk, akár be is vizsgáltathatjuk, megtudhatjuk, mennyit ér, és milyen állapotban van.

A magyar aranykészletet szállító legendás Aranyvonatról is hallhatunk előadást, sőt az Aranyvonat legendája című filmet is levetítik.

Amikor a múzeumban már mindent láttunk, a régi Postapalota Széll Kálmán tér felőli oldalához sétálhatunk, ahol a 7. emeleten a Pénzmúzeum Panoráma Terasz vár.

A Teraszon értékes nyereményekért játszhatunk, hiszen újra megpörgethetjük a szerencsekereket. Ehetünk popcornt és perecet, és megnézhetünk egy új Talk Show-t, melynek címe, Terasz Café.

A műsorvezetők arról beszélgetnek szakértőjükkel, hogy honnan ered a forint elnevezés, de vendégül látják Vincze Lilla EMeRTon-díjas énekesnőt, és azt is megtudhatjuk, hogy milyen az igazi nápolyi pizza.

A Pénzmúzeum 9 órától este 19 óráig várja a látogatókat, a Panoráma Terasz pedig 14 órától 23 óráig tart nyitva. A Pénzmúzeum és Látogatóközpont a műsorváltozás jogát fenntartja.(x)