Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Most ünnepli alapításának 100. évfordulóját a modern Törökország

Hírek2023. okt. 27.MTI, Növekedés.hu

Száz évvel ezelőtt, 1923. október 29-én alapították meg a modern Törökországot Kemal Atatürk vezetésével. Erről emlékeztek meg ma a Szépművészeti Múzeumban tartott rendezvényen, ahol beszédet mondott Gülşen Karanis Ekşioğlu, Törökország budapesti nagykövete és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A köztársaság kikiáltásának 100. évfordulóját ünnepli Törökország október 29-én, a török köztársaság napjának alkalmából rendezett ma ünnepségen a nagykövetasszony beszédében kiemelte, hogy a magyar-török kapcsolatok barátiak, és - mivel bajban ismerszik meg az igazi barát - külön kitért a törökországi földrengés idején nyújtott magyar segítségre.

Mint mondta, a magyar mentőcsapat az elsők között érkezett, és az utolsók között távozott.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy a világ biztonsága ma van a legrosszabb formájában a hidegháború óta, amit tanúsít az is, hogy több mint harminc helyen zajlik fegyveres konfliktus világszerte.

Aláhúzta: a legnagyobb nyomást a globális biztonságra az ukrajnai és az izraeli háború helyezi, amelyek közül az egyik hazánk, a másik pedig Európa közvetlen szomszédságában zajlik.

"Ez felértékeli azon országokat, amelyek biztonságot és stabilitást nyújtanak teljes régiók számára. És ha van ország, amelyet ily módon lehet leírni, az Törökország" - fogalmazott.

Majd tudatta, hogy Magyarország elkötelezett a béke, a konfliktusok diplomáciai rendezése iránt, ezért nagyra értékeli azokat az államokat, amelyek sikeresek a béke megteremtésében.

"Az egész világ küzd az ukrajnai háború negatív hatásaival, és sajnos továbbra is vannak olyanok, nem is kevesen, akik azt az álláspontot képviselik, hogy a béke feltételei javulnak az idő múlásával" - mondta.

A kormány ezzel szemben úgy véli, hogy épp ellenkezőleg, minden egyes nappal tovább romlik az esély a békére, hiszen annál több ember hal meg és annál nagyobb a pusztítás.

A békekötés feltételei ma jobbak, mint holnap lesznek, s rosszabbak, mint tegnap voltak

- húzta alá.

Szijjártó Péter ezt követően Törökországot méltatta a fekete-tengeri gabonamegállapodás tavalyi tető alá hozása miatt, leszögezve, hogy ez volt az egyetlen sikeres közvetítési kísérlet Ukrajna és Oroszország között, amely demonstrálta, hogy továbbra is van remény a békére.

Számítunk a török kormányra, hogy folytassa erőfeszítéseit a béke érdekében

- jelentette ki.

Kitért a tömeges illegális bevándorlás jelentette biztonsági kihívásokra is, tudatva, hogy Magyarország különleges földrajzi helyzetben van, ugyanis keletről az ukrajnai háború, délről pedig a migráció negatív hatásaival egyszerre szembesül. Utóbbi kapcsán kijelentette, hogy a magyar határőrök "bűnbandákkal néznek szembe, amelyek tagjai nem riadnak vissza a lőfegyverek használatától sem".

Mindannyian tudjuk, hogy ha Törökország nem állítaná meg a migrációs hullámokat, akkor mi, itt Európában súlyos kihívásokkal szembesülnénk, amelyeket nem biztos, hogy sikeresen tudnánk kezelni

- mondta.

A miniszter érintette az energiaellátás biztonságának kérdését is, s hangsúlyozta, hogy hazánk nagyban függ az energiahordozók forrásától és a szállítási útvonalaktól, ezért a megbízható tranzitországok nagy fontossággal bírnak.

Törökország nagyban hozzájárul Magyarország energiaellátásának biztosításához

- szögezte le, és szavai szerint ez nem magától értetődő, amit mutat Bulgária "ellenséges" lépése is, amely veszélyezteti egy európai uniós tagállam és egy tagjelölt ország ellátásbiztonságát.

Aláhúzta: a kormány külpolitikájának egyik legfontosabb célja a magyar-török stratégiai együttműködés további javítása, ez a kapcsolat ugyanis már eddig is jelentős eredményekkel járt mindkét fél számára.

Ezt a sikert bizonyítja, hogy a kapcsolatok szintjét az év végére kiemelt stratégiai partnerséggé léptetik elő - jelentette be.

Kapcsolatunk alapját mindig is a kölcsönös tisztelet képezte, és nem az ítélkezés, a kioktatás és egymás kritizálása

- vélekedett.

Illetve az Európai Unió és Törökország közötti együttműködés megerősítését is sürgette, amely szerinte segíthet a közösségnek döntés hozni abban a fontos dilemmában, hogy a világ ismételt blokkosodását vagy a konnektivitást válassza.

Magyarország egyértelműen az utóbbiban érdekelt, miután Közép-Európa mindig rajtaveszített a blokkosodáson - közölte.