Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Politikai bukása után ismét szakmát váltott Boris Johnson

Hírek2023. okt. 27.MTI

Televíziós műsorvezetőként folytatja pályafutását Boris Johnson volt brit miniszterelnök.

A GB News nevű brit médiatársaság pénteki bejelentése szerint Johnson - aki 2019 nyarától három évig töltötte be a kormányzó Konzervatív Párt vezetőjeként a miniszterelnöki tisztséget - a jövő év elején lép be a céghez "műsorvezetőként, programkészítőként és kommentátorként".

Johnsonnak a tájékoztatás szerint "kulcsfontosságú szerepe" lesz a jövőre esedékes brit parlamenti választások, valamint az ugyancsak 2024-ben tartandó amerikai elnökválasztás tudósításában.

A volt brit kormányfő mindemellett új sorozatot is indít, amelynek célja az ő műsorvezetésével Nagy-Britannia globális befolyásának bemutatása - fogalmaz tájékoztatásában a GB News.Boris Johnson a bejelentéshez fűzött videónyilatkozatában "lázadó csatornának" nevezte a GB News-t és közölte: műsoraiban elmondja majd "kozmetikázatlan" véleményét "Oroszországon és Kínán át az ukrajnai háborúig mindenről".

A 2019-ben tartott legutóbbi brit parlamenti választáson az akkor még Boris Johnson vezette Konzervatív Párt negyven éve nem látott arányú győzelmet aratott, és 80 fős - a brit parlamenti rendszerben rendkívül kényelmesnek számító - alsóházi többséggel alakíthatott új kormányt.

Johnson azonban tavaly júliusban lemondott a pártvezetői posztjáról és a miniszterelnöki tisztségről, miután nyilvánosságra került, hogy a londoni kormányfői hivatalban a koronavírus-járvány miatt saját kormánya által elrendelt korlátozások idején ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket rendeztek.

A volt miniszterelnök idén nyáron alsóházi képviselői mandátumát is visszaadta, miután a képviselői mentelmi jog és egyéb előjogok alkalmazását szabályozó alsóházi szakbizottság vizsgálati jelentése szerint szándékosan félrevezette a parlamentet, amikor többször is kijelentette, hogy ezeken az összejöveteleken nem történt törvénysértés.

A közkeletűen "partygate" néven emlegetett ügy az utóbbi évek legnagyobb belpolitikai botrányává fajult, és ennek hatására mélypontra süllyedt a konzervatívok választói támogatottsága.A GB News 2021 júniusában indult.

A műsorszóró cégek szabályozásáért is felelős brit távközlési felügyelet (Ofcom) eddig hétszer indított vizsgálatot a társaság ellen médiaetikai, pártatlansági és összeférhetetlenségi kifogások miatt.

A GB News műsorvezetőként alkalmazza Nigel Farage-t, a radikálisan EU-ellenes UKIP párt volt vezetőjét is, aki a brit EU-tagság megszűnéséhez (Brexit) vezető 2016-os népszavazás előtt évekig kampányolt azért, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból.Johnson politikai pályafutása előtt is újságíró volt.

Gyakornokként a The Times című konzervatív napilapnak írt cikkeket, ám innen menesztették, miután kiderült, hogy egy történelmi tárgyú írásban valótlan, kitalált idézetet tulajdonított egy történésznek.

Később a The Daily Telegraph című, ugyancsak konzervatív irányzatú napilaphoz szegődött, amelynek brüsszeli tudósítójaként gyakran erőteljesen EU-szkeptikus - pályatársai és későbbi politikus kollégái által nem egyszer bírált és hitelességükben megkérdőjelezett - cikkeiről vált ismertté.