Nagy bajban a taxisok

Hírek2022. dec. 8.Növekedés.hu

Minimum 6-8 millió forint saját tőke sem elég ahhoz, hogy taxi-engedélyhez jusson egy új szereplő - mondta el a növekedés.hu-nak Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke.

A mostani helyzetben a taxis pálya nem számít vonzónak. „A jelenlegi gazdasági környezet nem tesz jót sem a szolgáltatásoknak, sem a vendéglátásnak, sem a szálloda és turisztikai ágazatnak. 

A használt gépjárművek ára az egekben, az újakra akár 2-3 évet is várni kell. Az energia árak emelkedését, a vállalkozások egyre nehezebb követik. A tervezés időszaka mára a túlélése lett. Abban bízom, hogy akik a COVID miatti hosszabb időszakú bevételkiesét átvészelték, azok talán a következő évet, még ha egy lábon is, de átvészelik – nyilatkozta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a növekedés.hu-nak.

Mint hozzátette: ha a fent említett ágazatok magukhoz térnek, lesz turista, lesznek vendégek az üres hotelekben, újranyitnak a bezárt boltok és éttermek, akkor majd lesznek új belépők arra a piacra, ahova most minimum 6-8 millió forint saját tőke sem elég ahhoz, hogy taxi-engedélyhez jusson egy új szereplő.

Ha most kellene egy taxisnak a következő 3-5 évre üzleti tervet készítenie, komoly bajban lenne.

A benzinárstop megszűnése kapcsán Metál Zoltán elárulta: azokon a településeken, ahol az Önkormányzatok nem szabályozták korábban helyi rendeletben a taxi-szolgáltatás működését, ott előfordulhat, hogy akár napokon belül emelkednek a taxi árak.

Azoknál a településeken, mint például Budapesten, ahol rendeletben szabályozott a szolgáltatás ára is, ott számítani lehet arra, hogy ha az üzemanyagok jelenlegi piaci ára nem csökken, akkor a következő év elején emelkedhet a tarifa.

Az elmúlt évben Budapesten egyébként nem csökkent, de nem is nőtt a taxisok száma.

Jelenleg ötezer taxis rendelkezik engedéllyel, akik az úgynevezett csúcsidőkben nehezen tudják kielégíteni az utazási igényeket, de ez már közel 30 éve így van Európa legtöbb városában.