Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nagy Márton: Egy év múlva állami tulajdonban lesz a reptér

Hírek2023. dec. 22.MTI

A gazdaságban szaporodnak a biztató és reményt keltő eredmények, de semmi esetre sem dőlhetünk hátra - mondta a gazdaságfejlesztési miniszter a Világgazdaságnak adott, pénteken megjelent interjújában.

Nagy Márton szerint a 2023-as volt az eddigi legnehezebb év, a pandémiát követően ugyanis idén gyűrűztek be a háború és szankciók hatásai, ami mindenkit nehéz helyzet elé állított.

Az év elején még magas volt az infláció, de a beruházások és a fogyasztás szintje is csökkent. Ennek ellenére meg tudták védeni a családokat és a munkahelyeket - emelte ki.

A miniszter hangsúlyozta: nemcsak megvédték a munkahelyeket, hanem idén még tovább nőtt a foglalkoztatottság és történelmi mélypontra csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, sőt további biztató jelek is napvilágot láttak az év utolsó hónapjaiban.

Bebizonyosodott, hogy a magyar gazdaság válságálló, a kormány intézkedései pedig hatékonyak és eredményesek.

Ez nem valósulhatott volna meg a vállalkozások, a gazdasági szereplők erőfeszítései nélkül, ezt a teljesítményt igyekeztek elismerni a Magyar Vállalkozók Napjának létrehozásával is - fogalmazott Nagy Márton.

Felidézte, hogy a harmadik negyedévtől kezdve újra nő a GDP, sőt az unióban az egyik legnagyobb negyedéves eredményt produkálta a magyar gazdaság. A kormány novemberre 7,9 százalékra szorította vissza az inflációt, ami decemberre 6 százalék körülire csökkenhetett, de már az ikerdeficit is a múlté.

Az FDI (működő tőkebefektetés) folyamatosan érkezik és töretlen a bizalom a magyar gazdasággal szemben, ez utóbbiról szólnak a sikeres államkötvény-kibocsátások és a hitelminősítői megerősítések is. Emellett szeptembertől újra nőnek Magyarországon a reálbérek - emlékeztetett a miniszter.

Ez a válság nem elmúlik, hanem le kell küzdeni, miközben versenyképesebbé, hatékonyabbá, termelékenyebbé, digitalizáltabbá és zöldebbé kell válnunk

- hangsúlyozta.

A gazdaságfejlesztési miniszter szerint a gazdasági növekedés helyreállításához legelőször három, egymással összefüggő területen van szükség előrelépésre. Első lépésként helyre kell állítani a lakossági fogyasztást.

A reálbérek növekedése szükséges, de nem elégséges, ezért el kell érni, hogy erősödjön a bizalom a magyar lakosságban. Második lépésként helyre kell állítani a belgazdasági termelést és beruházásokat. A kormány célja, hogy a beruházásokat 25 százalék feletti szinten tartsa, ehhez pedig új hitelprogramot fog kidolgozni, ami jövő év elején el is indulhat. Harmadik lépésként tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást.

El kell érni, hogy a 15-64 éves korosztályban az aktivitási ráta a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra emelkedjen.

Ennek érdekében a kormány új és célzott munkaerőpiaci programot fog elkészíteni - foglalta össze Nagy Márton.

A miniszter kifejtette: bízik abban, hogy egy év múlva már dinamikusabb pályán, 4 százalék körül fog növekedni a gazdaság, tovább nő a magyar családok reálkeresete, az inflációt még alacsonyabb szintre szorítják vissza, így Magyarország az unión belül újabb nagy felzárkózási lépést tesz a gazdasági fejlettséget tekintve.

Nagy Márton megerősítette azt is, hogy egy év múlva ilyenkor magyar állami tulajdonban lesz a ferihegyi repülőtér.