Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Navalnij ellen szélsőséges csoport létrehozása címén újabb per indult

Hírek2023. jún. 19.MTI - Pogár Demeter Moszkva

Újabb per indult hétfőn Alekszej Navalnij ellen, egyebek között szélsőséges csoport létrehozása címén a Vlagyimir megyei 6. számú börtönben, ahol az orosz ellenzéki politikus a rá korábban kirótt szabadságvesztését tölti.

A vádpontok között szerepel továbbá szélsőségességre való felhívás, az állampolgárok jogait sértő nonprofit szervezet létrehozása, szélsőséges tevékenység finanszírozása, kiskorúak veszélyes cselekményekbe való bevonása és a nácizmus rehabilitálása.

A 47 esztendős vádlottra az érintett és támogatói szerint akár 30 évi szabadságvesztés várhat.

Navalnij a tárgyaláson azt hangoztatta, hogy a moszkvai bíróság bírája nem jogosult a pert a fővárostól távol (mintegy 230) kilométerre lévő Melehovóban lefolytatni. Követelte szüleinek bebocsátását, akik abban a tudatban utaztak a helyszínre, hogy nyílt tárgyalás lesz.

A per másik vádlottja Danyiel Holodnij, a Navalnij Live YouTube-csatorna korábbi technikai igazgatója.

A sajtót kizárták a tárgyalóteremből, az újságírók egy külön helyiségben, videóközvetítésen követhetik az eljárást. Helyszíni sajtójelentések szerint a közvetítés hangminősége gyenge, az elmondottak többször nehezen érthetők.

Navalnij új perére a vád 196 kötetnyi anyagot gyűjtött össze, amelyek tanulmányozására a Rigában szerkesztett Meduza ellenzéki hírportál szerint a politikus 10 napot kapott. Terrorizmus címén külön ügyet indítottak a politikus ellen, akit akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetnek.

Navalnij jelenleg kilencéves szabadságvesztését tölti, amelyet csalás és a bíróság megsértése miatt szabtak ki rá 2021-ben.

Jogi képviselője tavaly októberben közölte, hogy ügyfelét szélsőségességgel, terrorizmusra való felhívással és a nácizmus rehabilitálásával vádolták meg. Az orosz Szövetségi Pénzügyi Ellenőrző Szolgálat Navalnijt, Ljubov Szobolt és a Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) több más munkatársát januárban felvette a terroristák és szélsőségesek listájára.

Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájának bírálójaként vált ismertté.

2020 augusztusában, egy szibériai út során, nyugati laboratóriumok szerint idegméreggel támadást követtek el ellene. Külföldi gyógykezelése után, 2021. januárban visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, majd egy korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés-büntetésének letöltésére ítélték, miután a hatóságok szerint megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait. Ezt követően újabb eljárások indultak ellene.

2021. júniusban bíróság tiltotta be Navalnij regionális irodáinak és korrupcióellenes alapítványának működését.

Az ufai bíróság szélsőségesség vádjával szerdán hét és fél év szabadságvesztésre ítélte Lilija Csanisevát, a baskírföldi városban létrehozott Navalnij-törzs vezetőjét.