Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nem fogja elhinni, miféle bűncselekmény kezdett el virágozni Hollandiában

Hírek2024. ápr. 26.MTI

Egyre gyakoribbá válik a sajtlopás Hollandiában. A tolvajok egyre gyakrabban károsítják meg a holland tejtermelőket és sajtárusokat, a kár évente több tízezer eurót tesz ki - közölte Wim Meure-Buren, a holland tejtermelők szövetsége, a Boerderijzuivelbond elnöke az RTL Nieuws holland műsorszolgáltatónak nyilatkozva pénteken.

Wim Meure-Buren televíziós nyilatkozatában - amelyet a Dutch News című angol nyelvű holland internetes portál szemlézett - elmondta: a holland sajt vonzó termékké vált a tolvajok számára, a sajtlopás az elmúlt néhány évben valódi problémává vált Hollandiában.

Tájékoztatása szerint 2022-ben a tolvajok 1600 kiló sajtot loptak el 21 ezer euró (mintegy 8,4 millió forint) értékben a hollandiai Noord Brabant régióban található Fijnaart tejgazdaságából.

Egy egész kerek sajt akár 100-150 euróba is kerülhet - jegyezte meg. A szövetség elnöke elmondta, hogy a sajtokat nyilvántartási számmal látják el, ezért nyomon követhetők. Példaként említette, hogy 2020-ban két tolvajt állítottak elő azért, mert 300 sajtot loptak el 40 ezer euró (mintegy 16 millió forint) értékben egy, a gelderlandi Lieveldében található üzletből.

A sajtokat a Marktplaats nevű holland aukciósoldalon kínálták eladásra, de a regisztrációs számoknak köszönhetően gyorsan megtalálták az elkövetőket.

A legutóbbi sajtlopás valamivel húsvét előtt történt Utrechtben, ahol Martijn van der Valk kiskereskedő üzletében üresen találta a sajtot és más tejterméket kínáló hűtőpultot. A kereskedő mintegy 20 ezer euró (közel 8 millió forint) értékű árut veszített el.

Meure-Buren azt mondta, hogy az ellopott sajtok nagy valószínűséggel külföldön vannak, ahol azonban már nem lehet nyomon követni útjukat.

A sajtárusok számára a lopások "pénzügyi katasztrófát" jelentenek - emelte ki a holland tejtermelők szövetségének elnöke - mivel legalább egy évbe telik az áru újbóli biztosítása, az úgynevezett öreg sajtnak ugyanis legalább 12 hónapig kell érlelődnie.