Nem indulhat ismét elnöknek Vucic, így bejelentkezett a kormányfői posztért
HírekLemondott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap Belgrádban, hogy az október 25-i előrehozott parlamenti választáson miniszterelnök-jelöltként indulhasson.
Vucic lemondása bejelentésekor összegezte az utóbbi évek eredményeit. Közölte, büszke arra, hogy jelentősen nőtt a bruttó hazai termék, a foglalkoztatás is növekedett és az út- valamint vasúthálózatot soha nem látott mértékben fejlesztették elnökségének ideje alatt.
Saját közlése szerint 2012-höz képest félmillióval nőtt a bejelentett foglalkoztatottak száma, az elmúlt tizenhárom évben pedig 686 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat építettek.A következő időszak legfontosabb feladatai közé sorolta a béke és a stabilitás megőrzését, a nemzeti érdekek, valamint a koszovói szerbek védelmét. Hangsúlyozta, hogy Szerbiának folytatnia kell európai integrációját, megőrizve kapcsolatait hagyományos, keleti partnereivel.
Vucic hangsúlyozta, hogy hivatalban maradva is részt vehetett volna a választási kampányban, de tisztességesebbnek tartja, ha előbb távozik tisztségéből. Elmondása szerint külföldi politikusok is értetlenül fogadták döntését, ő azonban a demokratikus verseny fontosságával indokolta lépését.
Egyszerű emberként, a nép egyik tagjaként akarok versenyezni
- fogalmazott. Egyúttal azzal vádolta politikai ellenfeleit, hogy elutasítják a párbeszédet és a nyilvános vitákat, miközben szerinte rendszeresen valótlanságokat állítanak róla.
A beszéd végén Vucic a nyilvánosság előtt aláírta lemondónyilatkozatát, és közölte:hétfő reggel adja át az államfői feladatokat Ana Brnabic házelnöknek. A szerb jogszabályok szerint megbízatása akkor szűnik meg, amikor írásos lemondása megérkezik a parlamentbe.Aleksandar Vucic 1993-ban, a Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt tagjaként kezdte politikai pályafutását, és még ugyanabban az évben parlamenti képviselővé választották.
A 2012-es parlamenti választásokat követően miniszterelnök-helyettesként és védelmi miniszterként került kormányra. A Szerb Haladó Párt 2014-es választási győzelme után, április 27-én miniszterelnökké választották. A 2016-os előrehozott parlamenti választások után ismét kormányt alakíthatott.Vucic a 2017-es elnökválasztást már az első fordulóban megnyerte, és május 31-én lépett hivatalba. A 2022-es elnökválasztáson újabb ötéves mandátumot szerzett, amely rendes körülmények között 2027-ben járt volna le.
Vucic lemondását követően Ana Brnabic, a szerb parlament elnöke veszi át ideiglenesen az államfői feladatokat. A korábban szintén miniszterelnöki tisztséget betöltő Brnabic legfeljebb kilencven napig láthatja el az ügyvezető köztársasági elnöki feladatokat.
Ez idő alatt egyebek mellett képviselheti Szerbiát külföldön, kihirdetheti a törvényeket, és miniszterelnök-jelöltet javasolhat a parlamentnek.
A szerb jogszabályok értelmében az államfő lemondásakor a parlament elnökének haladéktalanul tájékoztatnia kell a képviselőket, és ki kell írnia az előrehozott elnökválasztást.