Nem megy annyira jól a Starbucksnak

Hírek2017. nov. 7.Növekedés.hu

A Starbucks kávézólánc csalódást okozott negyedik negyedéves gyorsjelentésével. Mivel november van még csak, a negyedik negyedév jól jelzi, hogy a Statbucks üzleti éve nem egyezik meg a naptári évvel. Az összesen 20 milliárd dolláros éves forgalommal és mintegy 27 ezer kávézóval rendelkező cég a hátrahagyott negyedévben kicsit a forgalmából és a nyereségéből is veszített a bázishoz képest. Igaz a csökkenés csak árnyalatnyi, 1-2 százalékos volt, és az amerikai elemzők nem fogadták a számokat pesszimistán. A magyarázat a cég részvény-visszavásárlási programjában rejlik, ha ugyanis egy részvényre vetítjük a forgalmat, akkor már pozitív a szaldó. A társaság amúgy innovációk közepén van, és nagyon reméli, hogy a befektetési szakasz után beérnek azok a fejlesztések, mint például a Mobile Order & Pay kényelmes mobiltelefonos rendelés, illetve fizetés, vagy a cég által kibocsátott és az Egyesült Államokban, illetve Japánban nagyon sikeres előre feltölthető Starbucks-kártyák. Az elemzők azonban arra is figyelmeztettek, hogy arányaiban nő az élelmiszerek forgalma az italokhoz képest, ami azért nem annyira örömteli, mert az ételek árrése sokkal alacsonyabb, mint az elképesztő marzsokkal értékesített forró italoké.