Még mindig a versenyképesség növelése a legfontosabb feladat

Még mindig a versenyképesség emelése a legnagyobb kihívás Magyarországon. Rövid távon pedig akár négyszászezerrel is növelhető lenne a hazai munkaerő kínálat - véli Pleschinger Gyula a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Monetáris Tanács tagja. Nemrég volt a közgazdász vándorgyűlés.

Van-e a közgazdász társadalomnak egy valamelyest egységes véleménye arról, milyen irányba megy a magyar gazdaság? Van-e megfogalmazott álláspont?

Szeptemberben Eger adott otthont az 55. Közgazdász Vándorgyűlésnek, ahol a mintegy 900 résztvevővel két plenáris- és  17 szekcióülésen 160 hazai és külföldi előadó – köztük olyanok, mint a Nobel emlékdíjas Thomas Sargent, a New York-i Egyetem professzora - osztotta meg gondolatait. A konferencia záródokumentumának tervezete elkészült, azt a Magyar Közgazdasági Társaság Elnöksége a közeli napokban megtartandó ülésén fogja véglegesíteni és jóváhagyni. Ezt követően a dokumentumot eljuttatjuk a kormány és az MNB illetékes vezetőihez tanulmányozásra és megfontolásra. Ez a záródokumentum tartalmazza mindazokat a javaslatokat, amelyek a Vándorgyűlésen megfogalmazódtak.

Mi foglalkoztatta leginkább a résztvevőket?

Nyilván nem meglepő, hogy a résztvevőket leginkább foglalkoztató témakör a versenyképesség és annak feltételei, az innováció és az oktatás voltak. Egyetértés volt abban, hogy viszonylag kis, nyitott gazdaságként az export versenyképességének javítása, ezen belül a hazai KKV szektor hozzáadott értékének növelése számunkra kulcsfontosságú. Ennek feltétele a szektor technológiai és szakmai felkészültségének javítása, az Ipar 4.0 vívmányainak hatékony alkalmazása, az ezekhez szükséges finanszírozási lehetőségek körének bővítése, a finanszírozási feltételek oldása. De volt szó a munkaerőpiac helyzetéről, a bankrendszerrel szembeni kihívásokról, az Euro-övezethez való csatlakozásról, az Uniós támogatások szerepéről, az energiagazdálkodás hatékonyságáról, a biogazdálkodás szerepéről és a logisztikai infrastruktúra fejlesztésének szükségességéről is. Színvonalas és érdekes előadások, vitákat követően ezekre a területekre vonatkozóan is nagyjából egységes véleményekről számolhatok be.  

Milyen jövő évet vár a közgazdász társadalom?

Abban egyetértés volt, hogy a válságból sikerült kilábalni, a gazdaság növekvő pályára állt és a makrogazdasági mutatók folyamatosan javulnak. Voltak olyan vélemények is, melyek szerint a növekedés alapvetően az EU-s támogatásoknak köszönhető, és mértéke tekintetében is le vagyunk maradva a régiós versenytársainkhoz képest. A többségi vélemény szerint azonban félrevezető lehet az uniós támogatások jelentőségét eltúlozni: a hasznosságuk vitathatatlan, de az a tény, hogy a vállalati szektor beruházásainak mintegy egyharmada támogatás felhasználásával valósult meg a vállalatok racionális gondolkodását, illetve a kormány uniós támogatások felhasználását ösztönző elkötelezettségét, és kevésbé a támogatásoknak való kiszolgáltatottságunkat igazolja. A polémia azonban mindenképpen felhívja a figyelmet arra, hogy a mielőbbi felzárkózás érdekében a kormánynak azon kell munkálkodnia, hogy 2020-at követően se álljanak le a támogatások, ugyanakkor a garancia-intézmények megerősítésével, a banki hitelezés feltételeinek oldásával és a tőkepiaci forrásszerzési lehetőségek kinyitásával törekedni kell arra, hogy csökkenő mértékű vagy elapadó uniós támogatások esetén se veszítsen lendületet a növekedés.

Milyen helyzetben vagyunk régiós összehasonlításban?

A válságból Magyarország került ki a régió leginkább eladósodott, ráadásul külföldi devizában eladósodott országaként így a versenytársainkhoz való felzárkózás komoly költségvetési áldozatokat kívánt, és kíván még az elkövetkező években.

Ön milyen jövő évet vár?

Reálisnak tartom a 3,5-4 százalék körüli növekedést az elkövetkező években azzal, hogy ezek az évek óriási kihívásokat és egyben lehetőségeket is hordoznak. A válság felülírt korábban dogmáknak vélt közgazdasági összefüggéseket, a válságot követő kihívások sok esetben új típusú válaszokat igényelnek. A „negyedik ipari forradalom” pedig – ha szabad ezzel a képzavarral élnem – az ágazatok többségét érintő, szabad szemmel nem is követhető sebességű technológiai fejlődést indított el. Sikerességünk kulcsa tehát az, hogy az új típusú válaszokat minél kisebb hibaszázalékkal találjuk meg, illetve hogy a digitalizáció és az annak köszönhető technológiai fejlődés késedelem nélkül épüljön be a folyamatainkba. Ennek pedig feltétele az oktatás, képzés mielőbbi átgondolása, új felsőoktatási stratégia kialakítása.

Ön szerint miért nem nő eléggé a versenyképesség, ahhoz képest, hogy ilyen jól teljesít a magyar gazdaság?

A magyar gazdaság jó teljesítménye meghatározó részben az itt működő multinacionális nagyvállalatoknak köszönhető, a versenyképességet az adott ágazatokban az ő technológiájuk, munkakultúrájuk határozza meg, mi ehhez egyenlőre még a megfelelően kvalifikált, és ahhoz képest még mindig olcsó munkaerővel járulunk hozzá. Ha megnézzük a leginkább elfogadott, az egyes országok gazdasági, társadalmi viszonyaira, tőkevonzó képességére vagy az életminőség alakulására fókuszáló globális versenyképességi rangsorokat, akkor Magyarországot kevés kivétellel az uniós és a visegrádi országok átlaga alatt, az uniós országok rangsorának utolsó negyedében találjuk. Nagyjából hasonló eredményre jutottak a Magyar Nemzeti Bank szakértői is az MNB által most első ízben publikált „Versenyképességi jelentés”-ben is azzal, hogy a visegrádi országokhoz képest jelentkező lemaradást kisebb mértékűnek ítélték.

Mely területeken kell előrelépnünk?

A támogató makrogazdasági környezetben figyelmet kell fordítani a KKV-k termelékenységének növelésére, a bérfelzárkóztatás folytatására, az exportszerkezet diverzifikálására, a K+F+I terén a felsőoktatási és állami ráfordítások növelésére, az energiafelhasználás hatékonyságának növelésére, a kedvezőtlen demográfiai tendenciák megfordítására, a duális képzés széleskörű elterjesztésére, az egészségügy fejlesztésére, a bankrendszer működési hatékonyságának növelésére és az országon belüli régiók fejlettségbeli különbségének csökkentésére. A felsoroltak némelyike – például a demográfiai tendenciák megfordítása – csak hosszabb távon lehetséges, mások már rövid és középtávon elérhetők.  

Mit kezdhet a magyar gazdaság az egyre erősödő munkaerőhiánnyal?

Ez nem csak magyar jelenség, a régió többi országa hasonló kihívásokkal küszködik. Ugyanakkor a mi helyzetünk kicsit speciális: a régióink eltérő fejlettségi szintje és a képzettségbeli különbségek okán a rendszer rendelkezik tartalékokkal, amiket a mobilitás növelése és a képzés célzott fejlesztése révén viszonylag rövid távon mozgósítani lehetne. További tartalékot jelenthet a közmunkaprogramokban résztvevő munkavállalók átcsatornázása a munkaerőpiacra, ami szintén a képzés fejlesztését indokolja. Végül a bérfelzárkóztatási folyamat itthon tarthatja azokat, akik az Unió más országaiban, zömmel Ausztriában és Németországban, vállalnak átmeneti munkát. Óvatos becslésem szerint ezekkel a lépésekkel viszonylag rövid távon 3-400000 fővel növelni lehetne a munkaerő kínálatot. További – szintén képzési, átképzési igénnyel jelentkező – munkavállalói csoport jelentkezhet a munkaerő piacon a digitalizáció robbanásszerű elterjedése, a viszonylag egyszerűen automatizálható munkafolyamatok gépesítése eredményeként. Rövid távon a magam részéről kezelhetőnek tartom a kérdést, hosszú távú stabil megoldást azonban csak egy átgondolt és gondosan végrehajtott demográfiai stratégia jelenthet.

Élénkül a hitelezés? Elegendő ez arra, hogy a cégek elegendő forráshoz jussanak a fejlesztéseikhez?

A Magyar Nemzeti Bank által indított Növekedési Hitelprogram az azt követő Piaci Hitelprogram, a devizahitelek forintosítása illetve az MNB-nek és a bankrendszernek a banki hitelportfóliók minőségének javítása érdekében tett együttes erőfeszítései azt eredményezték, hogy megállt a hitelezés visszaesése, sőt 2015-16 fordulójától már növekedés van. A gazdaság fejlődése szempontjából kiemelkedő jelentőségű KKV szektorban – ez a szektor biztosítja a munkahelyek több, mint kétharmadát – az MNB felmérései szerint az elkövetkező években évente 5-10 százalékkal bővül a hitelezés, ami megalapozza a 3,5-4 százalékos gazdasági növekedést. A teljes vállalati hitelállomány éves növekedése alulról közelíti az 5 százalékot, de ehhez hozzátartozik az is, hogy a nagyvállalatok esetében ebben az értékben csak a magyar bankrendszer által nyújtott hitelek szerepelnek. A magyar nagyvállalati szektort domináló multinacionális cégek ugyanis meghatározó mértékben anyavállalati, vagy az anyavállalat székhelye szerinti pénzintézetek által nyújtott hitelekből finanszírozzák magukat. Az ilyen hitelek inkább működőtőke befektetésként kerülnek figyelembevételre.  

Van Ön szerint elegendő jó projekt a magyar gazdaságban?

A Növekedési Hitelprogram keretében kevesebb, mint 3 év alatt mintegy 40000 kis-és középvállalkozás jutott mintegy 2800 milliárd forint forráshoz, melyből 1700 milliárd forint beruházásokra fordítódott. Számomra ez azt üzeni, hogy megfelelő finanszírozási konstrukciók és feltételek esetén nincs hiány projektekben sem. Szükség is van rájuk, hiszen a versenyképességünk növekedésének záloga a KKV szektor dinamikus fejlődése, a termelési és értékesítési láncban minél magasabb szintű pozíció elfoglalása.  

Milyen következő eseményre készülnek a közgazdasági társaságban?

Folyamatos készülődésben vagyunk, hiszen évente százas nagyságrendben tartunk kisebb-nagyobb rendezvényeket, konferenciákat. Ahhoz, hogy a 2018-as, Debrecenben megrendezésre kerülő Vándorgyűlésünk az ideihez hasonlóan sikeres lehessen, már most el kell kezdenünk a szervezést, az előadók megkeresését. Ezenkívül a soronkövetkező Elnökségi Ülésünkön napirendre kerül a visegrádi országok Közgazdasági Társaságaival kötendő együttműködési megállapodás tervezete is, és szeretném, ha ennek aláírására még ebben az évben sor kerülhetne, hogy ezáltal a mi területünkön is hozzájárulhassunk a sikeres V4-es együttműködéshez. Dolgozunk azon is, hogy az erdélyi, felvidéki és vajdasági Magyar Közgazdász Társaságokkal hosszú ideje meglevő együttműködésünket tovább bővítsük.