Nincs akadálya az idei büdzsé módosításának - április 20-án be is nyújtják a parlamentnek

Hírek2021. ápr. 16.Növekedés.hu

A Költségvetési Tanács egyetértését fejezte ki a 2021-es hiánycél 7,5 százalékra történő emelésével és megalapozottnak tartja, hogy a GDP-arányos államadósság az idei évben csökken – derül ki a Tanács véleményéből. A Költségvetési Tanács felidézi, hogy bár a hazai gazdaság lendülete 2020-ban megtört, visszaesése mégis kisebb lett a vártnál.

A Költségvetési Tanács véleménye szerint a koronavírus-járvány harmadik hulláma továbbra is szükségessé teszi a korábban tervezettnél nagyobb mértékű költségvetési támogatást az egészségügy és a gazdaság számára. A testület ezt azt követően mondta ki, hogy a Pénzügyminisztérium április 9-én továbbította számára a 2021-es költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot. A KT véleményéből kiderül, hogy a költségvetési törvényt az elfogadása óta megváltozott gazdasági körülmények, az időközben meghozott egészségvédelmi és gazdaságot támogató intézkedések, valamint az Európai Unió 2021-2027 közötti költségvetési kereteinek változásai miatt is szükséges módosítani.

A Kormány a koronavírus-járvány kitörése óta jelentős döntéseket hozott a 2021. évi költségvetési törvényt érintően. Ezek elsősorban a járvány következményeinek enyhítésére, a gazdaság újraindítására, és a munkahelyek védelmére irányultak. A veszélyhelyzet megszűnésével azonban e kormányrendeletek hatályukat vesztik, így azon rendelkezéseket, amelyek megerősítése és fenntartása továbbra is indokolt, ugyancsak az idei költségvetési törvény módosításával lehet biztosítani.

A törvénymódosító javaslat fókuszában tehát a járvány elleni védekezés fenntartására és a gazdaság újraindítására irányuló döntések foganatosítása áll, annak érdekében, hogy hazánk mielőbb visszaállhasson a korábbi, európai szinten is kiemelkedő növekedési pályájára.

A Költségvetési Tanács véleményének birtokában a 2021-es költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot április 20-án nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek.