Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Továbbra is jelentős az érdeklődés a családvédelmi akcióterv iránt

Hírek2019. júl. 3.MTI

Egyre többen igénylik a babaváró támogatást és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin az V. kerületi kormányablakban elmondta, már a tízhez közelít azoknak a házaspároknak a száma, akik már megkapták a babaváró támogatást, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását két nap alatt 878-an igényelték, a kibővített jelzáloghitel-elengedést pedig 64-en kérelmezték eddig.

Emellett majdnem 2500 településen elindult a falusi csok, és érkeznek az igénylések a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsön iránt is – fűzte hozzá.

A babaváró támogatással kapcsolatban megjegyezte: legtöbben otthonteremtésre szeretnék fordítani, és jellemzően a 20-as éveik végén, harmincas éveik elején járó párok igénylik.
Elmondta azt is, hogy a családvédelmi akciótervnél is alkalmazzák az úgynevezett nyilatkozati elvet, tehát nem kell "nehéz paksamétákkal" érkezni a hivatalokba és bankokba, a kért adatokról elég nyilatkozni, amit majd leellenőriznek az illetékesek, emellett azzal is segítik az ügyfeleket, hogy illetékmentessé tették az ügyintézéseket.

Tapasztalataik szerint az akcióterv fennakadások nélkül indult, zökkenőmentes az ügyintézés, az igénylők pedig felkészülten érkeznek a hivatalokba - számolt be róla Novák Katalin.

Hozzátette, a kormányablakokban külön tájékoztatókat is elhelyeznek majd az új támogatási formákról, valamint kisfilmeket is vetítenek majd róluk. Továbbá folyamatosan lehet érdeklődni a hét minden napján, 24 órában ingyenesen hívható 1818-as kormányzati ügyfélvonalon, amelyre hétfő óta már háromezer hívás futott be.

A kormány azért indította el a családvédelmi akciótervet, mert szeretnék, ha egyre könnyebb lenne családot alapítani, gyereket vállalni és nevelni - hangoztatta az államtitkár, hozzátéve, hogy szerencsére Magyarországon nemzeti egyetértés van a családpolitika körül.

Novák Katalin kitért arra is, hogy a bölcsődefejlesztésre is minden eddiginél több forrás jut, most 95 milliárd forint áll rendelkezésre arra a július elsejétől igényelhető pályázatra, amelyet önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek nyújthatnak be, amelyből 7700 új férőhely jön létre. Néhány éven belül szeretnék elérni, hogy minden kisgyereknek jusson férőhely, akinek a szülei ezt igénylik - jelentette ki az államtitkár.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára közölte, a kormányablakokban már több mint 4600 alkalommal nyomták meg a családvédelmi akcióhoz kapcsolódó sorszámhúzó gombot. Országszerte 302 kormányablak és 11 mobil kormányablak működik, a szükséges igazolások bármelyikben igényelhetők - tette hozzá.

Törekednek rá, hogy a lehető leggyorsabban menjen az ügyintézés, jelenleg az átlagos várakozási és ügyintézési idő 28,5 perc.