Oltják a papokat, lelkészeket, miséznek a katolikus templomokban

Hírek2021. ápr. 17.MTI-Növekedés

A történelmi keresztény egyházak kérésének megfelelően a papok, lelkészek is megkapják a koronavírus elleni oltást - jelenetette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter Balog Zoltán református püspök (korábbi emberi erőforrás miniszter) társaságában.

Gulyás Gergely elmondta, Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyáz elnök-püspöke fordult a kormányhoz azzal a kéréssel, hogy mivel a lelkipásztorok fontos tevékenységet végeznek, többek között kórházakban látnak el feladatokat, iskolákban oktatnak és temetési szertartásokat végeznek a járvány idején is, ezért részesüljenek ők is oltásban. Azokat a papokat, akik hitoktatói tevékenységet végeznek, a pedagógusokkal együtt már beoltották.

Balog Zoltán azt mondta, hogy a járvány súlyos mentális problémákat okoz az emberek életében, ezért a lelki támogatás különösen fontos. A püspök arra biztatott mindenkit, hogy keresse a lelki vezetőket, akik segítséget tudnak nyújtani a negatív hatások legyőzésében.

Szombattól ismét valamennyi katolikus egyházmegyében tarthatnak nyilvános szentmiséket. Korábban öt megyés püspök döntött úgy, hogy szüneteltetik a nyilvános istentiszteleteket. Ezek közül az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében, az Egri Főegyházmegyében és a Váci Egyházmegyében szombattól tartanak ismét a nép részvételével szentmiséket - derül ki az egyházmegyék honlapján, illetve a Magyar Kurír katolikus portálon közzétett megyés püspöki rendelkezésekből. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében április 10-től, a Szeged-Csanádi Egyházmegyében április 12-étől nyilvánosak a szentmisék.

A megyés püspökök ugyanakkor továbbra is felmentést adnak a híveknek a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól. Valamennyi püspök kéri a papságot és a híveket, hogy továbbra is tartsák be a biztonsági előírásokat: kötelező a maszkviselés, a kézbe áldoztatás, a kézfertőtlenítő használata és a távolságtartás.