„Olyan mértékben nő a patriotizmus, hogy az minden várakozást felülmúl"

Hírek2020. máj. 22.D.J.

Most hogy az ellátási láncok bajba kerültek, a cégek forgalma pedig a járvány miatt elkezdett apadni egyre több helyen hallani a felhívást: több hazait kell venni! A témában már itthon is indult egy kezdeményezés.

Franciaországban nem sokat késlekedtek: a kormány már márciusban elkezdte buzdítani az embereket a belföldi termékek fogyasztására.

Az egyik nagy helyi áruházlánc a Carrefour hamar megérezte az új idők szelét, ezért be is jelentették, hogy egy ideig nem fognak olyan külföldi zöldséget és gyümölcsöt árulni, amelynek van hazai alternatívája is.

Azóta többek közt az olasz és a portugál kormányok is kérték az embereket, hogy ha csak tehetik részesítsék előnyben a belföldi árukat.

Fabian Zuleeg a European Policy Centre szakértője szerint egy válság idején az ilyen reakciók természetesek.

Most, hogy cégek egész sora küzd a túlélésért, a fogyasztói szokások átalakítása rengeteg vállalatnak segíthet a fennmaradásban. Európában emiatt egyre másra indulnak az új kampányok. Franciaországban az egyik kifejezetten arra buzdítja a fogyasztókat, hogy vegyenek francia sajtokat.

A bezárt piacok és éttermek miatt ugyanis az értékesítés 60 százalékot esett az utóbbi időben. Belgiumban a Burgonyatenyésztők Szövetsége pedig arra kérte a lakosságot, hogy duplázzák meg a sültkrumpli fogyasztásukat, mivel különben a raktárakban felhalmozódott 750 ezer tonna burgonyával nem fognak tudni mit kezdeni.

Itthon közben egy egészen átfogó kezdeményezés indult el. A Magyar Termék Nonprofit Kft. „Vedd a hazait! Védd a hazait” néven egy olyan mozgalmat hívott életre, amelyhez bármelyik cég csatlakozhat, amelyik hazai gyártást vagy szolgáltatást folytat.

A tagok közé emellett azok is beléphetnek, akik támogatják a magyar áruk piacra jutását.

Az első nagy közös akció keretében 20 cég bevonásával olyan plakátokat helyeztek ki Budapesten, amelyeken a márkák nevét óriási maszkok takarják ki. Ezeket a kampány felénél fogják levenni. Az érdeklődők száma mindenesetre gyorsan nő: a mozgalomhoz ugyanis eddig több mint 50 vállalat csatlakozott. 

A tagok közt ott találjuk a Törley-t is. A cég márkamenedzsere Lőrik Tamás elmondta, hogy a pezsgőjüket mostanság egyébként is újra akarják pozícionálni. A magyarok ugyanis eddig általában évente két alkalommal vettek Törley-t: a szülinapjukon és szilveszterkor. Bár ez elég volt ahhoz, hogy az ismert márka 35 százalékos piaci részesedésre tegyen szert,

de szeretnék, ha a jövőben a pezsgőzés jobban részese lenne a hétköznapoknak.

A „Vedd a hazait! Védd a hazait” mozgalom legtöbb tagja egyébként az élelmiszeriparból érkezett, de a résztvevők között találunk építőipari céget, kerékpárgyártót, illetve dísznövénytermesztőt is. Aki belép az használhatja a #veddahazait akció emblémáját és szlogenjét. A kezdeményezéshez többek közt a magyar higiéniai piac egyik meghatározó szereplője az Assist-Trend Kft. is csatlakozott.

A tulajdonos Bodrogai Ferenc elárulta, hogy a tapasztalataik szerint a járvány miatt itthon felerősödött a patriotizmus, méghozzá olyan mértékben, amely felülmúl minden várakozást.