Orbán a NATO-csúcsról: hosszú tárgyalások fejeződtek be, "nehéz szülés volt, de sikeres"

Hírek2022. márc. 24.Növekedés.hu

A NATO-csúcson sikerült a magyar álláspontot és a magyar nemzeti érdeket érvényesíteni, Magyarország nem küld katonákat és fegyvereket Ukrajnába - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki videónyilatkozatában.

A kormányfő úgy fogalmazott: hosszú tárgyalások fejeződtek be, "nehéz szülés volt, de sikeres".

A magyar álláspontot és a magyar nemzeti érdekeket sikerült érvényesítenünk. Magyarország nem küld katonákat Ukrajnába, elfogadták, hogy fegyvereket sem küldünk, sőt, Magyarország területén keresztül sem haladhatnak fegyverek Ukrajna területére

- jelentette ki.

Értékelése szerint ezt azért tudták elfogadtatni, mert a NATO-nak az lett a közös álláspontja, hogy a legfontosabb közös NATO-cél az, hogy a háború semmiképpen se lépje túl Ukrajna határait.

Közölte, hogy ezért elvetették a légtérzár a gondolatatát is. Egy Ukrajna feletti légtérzár azonos lett volta a légi háborúval - hangsúlyozta, hozzátéve ugyanakkor, hogy ez nem fog megtörténni és ez jó hír Magyarország számára.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (a harmadik sorban jobbról) a NATO-tagországok állam-, illetve kormányfői rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozójának családi fotóján 2022. március 24-én. Az első sorban Joe Biden amerikai elnök (j3) és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (b4). (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy döntöttek az Ukrajnával szomszédos közép-európai országok - Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia - megerősítéséről is. Hozzátette: ide védelmi célzattal települnek majd NATO-erők.

Várjuk őket, jönnek törökök, olaszok és horvátok, valamint lesznek amerikaiak is - mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy ők a magyar honvédséggel együtt fogják garantálni Magyarország és a magyar emberek békéjét és biztonságát.