Orbán: Nemzeti konzultációt indítunk a gazdaság újraindításáról

Hírek2021. jún. 10.MTI

Nemzeti konzultációról döntött a kormány, amely keretében megkérdezik az emberek véleményét a gazdasági újranyitás lépéseivel kapcsolatban.

Nemzeti konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról, a stabil gazdaság megteremtéséről, a gazdaság megerősítéséről - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón.

Orbán Viktor közölte:

a nemzeti konzultáció célja, hogy egyetértési pontokat hozzanak létre a legfontosabb kérdésekben.

A kormányfő elmondta:

a konzultációban az emberek véleményét kérik majd arról, hogy a minimálbért egy vagy több lépésben 200 ezer forintos szintre emeljék, azzal, hogy ennek ellentételezéseképpen adókedvezményeket kell adni a kis- és közepes vállalkozásoknak.


Hozzátette,

emellett szeretnének megerősítést kérni az emberektől a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítése, valamint a hitelmoratórium ügyében, illetve a migráció és a klímaadó kérdésében is

- tette hozzá a miniszterelnök.


A konzultáció témái között szerepel majd a minimálbér 200 ezer forintra történő emelése. 

De a miniszterelnök megerősítést kér a lakosságtól a hitelmoratórium ügyében, illetve a migráció és a klímaadó kérdésében is, valamint a tegnap bejelentett szja-viszautalással kapcsolatban, amelyet a gyermeket nevelő családok vehetnek majd igénybe.