Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Orbán Viktor: Már 754 kilométeren védekezünk az árvíz ellen

Hírek2024. szept. 20.Növekedés.hu

A Lajta esetében hosszú, tíz órás tetőzésen vagyunk túl, az árhullám jelenleg Komáromnál tart, ma Esztergomban lesz tetőzés a nap során. Tegnap Gönyűnél tetőzött a Duna, ma már lassú apadás kezdődött. Összességében az árhullám magassága mintegy fél méterrel alacsonyabb a 2013-as szintnél. Ma reggel is sajtótájékoztatót tartott az árvízvédelmi operatív törzs.

Orbán Viktor kormányfő ma reggel bejelentette, hogy Budapesttől délre eső településeken is kell védekezni, mint mondta

a hét végére az a feladat, hogy figyelőszolgálat és járőrözés folyamatos legyen. 

A figyelem ne lankadjon, a készenléti szintet fenn kell tartani - hangsúlyozta a kormányfő.

Kiemelte, hogy már 754 kilométer hosszan tart a védekezés, amelyben több mint hatezren vesznek részt, 2700 önkéntes is.

A vízszint várható alakulásával kapcsolatban megjegyezte, hogy az előrejelzések pontosnak bizonyultak.

A Duna Tahitótfalunál 

Előrejelzések szerint Budapesten holnapra várható a tetőzést, a 2013-as árvízhez képest 40 centiméterrel lesz alacsonyabb a víz szintje.

Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1-nek csütörtökön késő délután Dunabogdányból nyilatkozva.

Siklós Gabriella hangsúlyozta, hogy a védművek bírják a terhelést.

A Duna áradása miatti rendkívüli helyzetről, az önkormányzat és a vízügy által megtett intézkedésekről tartott sajtótájékoztatót csütörtök délután Fülöp Zsolt polgármester és Gresz István, a szentendrei vízügyi munkálatokat irányító szakember.

Elhangzott, péntekről szombatra virradóan várható az áradás csúcspontja, mintegy 70 centméterrel a jelenlegi 680 centiméteres vízszint felett, majd lassú, a gátakat próbára tevő apadásra lehet számítani - írja az MTI.

Szentendre felkészült az árvízre, mindent megtettünk, amit megtehettünk. Lehetnek persze meglepetések, de azok elhárítására is igénybe veszünk majd minden rendelkezésünkre álló eszközt – mondta Fülöp Zsolt polgármester a csütörtökön délután tartott Duna-parti sajtótájékoztatón. 

Fülöp Zsolt elmondta, továbbra is nagy szükség van az önkéntesek segítségére, ezért azt kérte a szentendreiektől, illetve a segíteni akaróktól, hogy jelentkezzenek a városi ügyfélszolgálaton telefonon vagy e-mailben, mert nagy szükség van rájuk az esetleges váratlan események kezelésében, illetve a gátak figyelésében.

A Dunakorzót csütörtök déltől egyébként is lezárták, oda csak a helyben lakók és a védelmi munkálatokban résztvevők léphetnek be. Fontos, hogy a védmű tetején haladó szentendrei kerékpárutat ugyancsak lezárták, ezért most ott kerékpározni nem lehet, ezért bringával nem érdemes Szentendrére látogatni. Annál is inkább fontos a kerékpározók fegyelmezett magatartása, mert jelenleg is folyamatosan élő erőkkel kell védeni a gátakat a fegyelmezetlen kerékpárosoktól, akik a tiltást figyelmen kívül hagyva haladnak a gáton, akadályozva az árvízi védekezést.