Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: Putyin a frontra látogatott

Hírek2023. aug. 20.Sz.A.

- Vlagyimir Putyin orosz elnök magasrangú katonai vezetőket látogatott meg a dél-oroszországi Rostov-on-Don városában, és Valerij Geraszimov tábornok, az ukrajnai offenzíva vezetőjének hadijelentését is meghallgatta - írja a Guardian.

A város a Wagner zsoldoshadsereg lázadásának volt a központja.

- Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az ukrán hadsereg jelentős választ fog adni Csernyihiv városának rakétatámadásáért, amit terrorista támadásnak nevezett.

- Az észak-ukrajnai város főterét szombaton érte orosz rakétatalálat, a tömeg éppen a templomból jöttek ki, és szálltak be az autójukba. A támadásban hét ember – köztük egy kisfiú is – életét vesztette, 144 ember megsérült, a sérültek között 15 gyerek van. A legtöbb áldozat a templomból kifelé a főtéren ment keresztül, vagy autóba szállt be.

A becsapódásban megsérült a helyi színház és az egyetem épülete is. A sérültek között 15 rendőr is van – közölte Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter.

A helyi kormányzó szerint 41 főt kellett kórházba szállítani.

A város elleni rakétatámadást az ENSZ is elítélte: Denise Brown, a szervezet humanitárius koordinátora „förtelmes támadásnak” nevezte.

Olekszij Reznyikov urán védelmi miniszter közlése szerint megkezdődött az ukrán pilóták kiképzése az F-16-os vadászgépekre. A kiképzés legalább 6 hónapot vesz igénybe. 

F-16-os amerikai vadászgépAz F-16-os amerikai vadászgépeket Hollandia és Dánia küldi Ukrajnának, miután befejeződött a kiképzés.

Zelenszkij svéd Gripen vadászgépek szállításáról tárgyalt Ulf Kristersson  svéd kormányfővel Stockholmban. a svéd fél egyelőre az ukrán pilóták kiképzését vállalta, konkrét szállítási szerződés nem született.

Az ukrán légvédelem 17 orosz dróntámadásból 15-öt hatástalanított szombaton, az orosz hadsereg Ukrajna nyugati részében két megyéen polgári infrastrukturális célpontokat támadt.

Az orosz védelmi miniszter szerint ukrán drónok Moszkva, Belgorod és Novgorod ellen hajtottak végre támadásokat. Belgorod Moszkvától 600 kilométerre található az ukrán határtól nem messze, és a katonai utánpótlás egyik fő elosztóhelye.