Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A helyi hadiipar maga alá temetheti Oroszországot

Elemzések2023. aug. 18.D.J.

A védelmi kiadások szárnyalnak, közben a polgári szektor sorvad Oroszországban.

Moszkvától nem messze a kubinkai Patriot Parkban nemrég egy sajátos kiállítást rendeztek. Elfogott és kilőtt nyugati harci eszközöket mutattak be.

A helyiek láthattak amerikai MaxxPro és egy brit Husky páncélozott járművet. Utóbbinak a szélvédőjét átlőtte egy golyó. Tőlük nem messze pedig a francia AMX-10 RC híresen hosszú páncéltörő ágyúját vehették szemügyre az érdeklődők.

A trófeagyűjtemény célja persze az volt, hogy megmutassák: a háború jól halad.

Az ukrán ellentámadás komoly gondokkal küszködik. Efféle önigazolásra pedig azért is van szükség, mert a civilek másfél év háborúskodás után egyre többször találkoznak a harcok negatív hatásaival.

Az ukrán konfliktus ugyanis óriási terheket ró Oroszországra. A háború feneketlen kútként nyeli el az orosz büdzsét: a Kreml eredetileg idén a védelmi kiadásokat 54 milliárd dollárban szabta meg, de azóta ezt az összeget úgy a duplájára, több mint 100 milliárdra vitték fel.

Ez az összes közkiadásnak úgy a harmada.

Oroszország védelmi költségvetése 2012 és 2022 között (milliárd dollár)

2012 2014 2016 2018 2020 2022
58,3 64,4 56,5 45,1 43,9 80,3

Forrás: fpri.org

Az elszállt költségek nem csak hogy meggyengítették a rubelt, de ráadásul a hadibüdzsé miatt egyre kevesebb pénz van minden másra. Az iskolák, kórházak és útkarbantartások finanszírozását idén már visszavágták, de láthatóan ez önmagában nem elég.

Az orosz gazdaság emiatt kétarcú lett: egyik oldalról a hadiipar szárnyal, annyira, hogy emiatt ha csak a GDP adatokat nézzük, nincs is akkora baj, hisz az orosz gazdaság akár még növekedhet is az idén.

Jellemző, hogy Denis Manturov miniszterelnök-helyettes beszámolója alapján a védelmi ipar most havonta több lőszert gyárt, mint 2022 alatt összesen.

Csak hogy közben majdnem minden ami nem közvetlenül a háború fogaskerekeit hajtja, egyre jobban sorvad. Ahogy Dmitrij Polevoj, a Locko Invest befektetési vezetője egy elemzésében jelezte: a „polgári” iparágak egyre inkább lassulnak.

Szibéria, az Ural és Közép-Oroszország különösen súlyos költségvetési problémákkal küzd. Az itteni régiók nehéz helyzetben vannak: a kohászok és szénbányászok bevételei a szankciók miatt már tavaly is jelentősen csökkentek.

Kikerült szankciók

Ahhoz, hogy egyáltalán az orosz hadiipar életképes maradjon rengeteg mikrochip-re van szüksége Oroszországnak. A korszerű hadi eszközök, például a precíziós rakéták működéséhez elengedhetetlenek a félvezetők.

Ezek egy részét kerülőúton nyugatról szerzik be – mutatott rá nemrég egy témában készült kutatás.

Olyan chipek, amelyek nemrég még okostelefonokba és laptopokban voltak beépítve valahol a nyugati világban részben Kína és az Egyesült Arab Emírségek közreműködésével utat találnak Moszkva felé.

A háború előtti évben még 1,8 milliárd dollár értékben, tavaly viszont már 2,5 milliárdért vettek félvezetőket az oroszok.

A Kijevi Közgazdasági Iskola elemző központja a KSE Intézet nemrég 58 darab, az ukrajnai harctéren talált orosz katonai felszerelést elemzett, és több mint ezer külföldi alkatrészt találtak bennük, elsősorban nyugati félvezető technológiákat.

"Oroszország még mindig képes importálni a hadsereg működéséhez szükséges, nyugati gyártású kritikus alkatrészeket" - mondta Elina Ribakova, a KSE Intézet jelentésének egyik szerzője.