Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Putyin: a Wagnert sötét célokra használták fel

Hírek2023. jún. 27.MTI - Pogár Demeter Moszkva

Kezdettől fogva a vérontás elkerülését szolgálták a Wagner-lázadás idején meghozott intézkedések - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő éjszaka elmondott televíziós üzenetében.

Az események kezdetétől fogva az én közvetlen utasításomra történtek lépések a nagy vérontás elkerülése érdekében. Ez időbe is tellett, egyebek között azért, hogy esélyt adjunk azoknak, akik hibáztak, hogy meggondolják magukat, hogy megértessük velük, tetteiket a társadalom határozottan elutasítja, és hogy milyen tragikus, pusztító következményekkel jár Oroszországra, államunkra nézve az a kalandorság, amelybe belekeveredtek

fogalmazott Putyin.

Felajánlotta a Wagner katonai magánvállalat harcosainak, hogy szerződjenek le az orosz védelmi minisztériummal, térjenek haza hozzátartozóikhoz, vagy távozzanak Fehéroroszországba.

Hangsúlyozta egyebek között, hogy

a fegyveres lázadást minden esetben elfojtották volna, és ennek szervezői elárulták hazájukat, azt akarták, hogy testvéreik egymásra lőjenek, bűncselekményt követtek el, miközben katonák esnek el a fronton. Azt mondta, hogy a Wagnert sötét célokra használták fel.

Köszönetet mondott az orosz lakosságnak, amiért egységet és hazaszeretetet tanúsított. Mint mondta, az egész orosz társadalom egységes, felelősségteljes álláspontra helyezkedett. Kifejezte háláját a biztonsági és bűnüldöző szerveknek. Azt hangoztatta, hogy elesett pilóták bátorsága mentette meg Oroszországot a tragikus eseményektől.

Köszönetet mondott azoknak a Wagner-parancsnokoknak és -katonáknak is, akik visszakoztak a vérontástól, valamint Aljakszandr Lukasenka elnöknek a helyzet megoldásához való hozzájárulásáért.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy az elnök tanácskozásra hívta össze a fegyveres testületek parancsnokait.