Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Pfuj, spicli! Rohadt spicli!: archiv szöveg a 80-as évekből!

Hírek17 perceSzajlai Csaba

Miután kiderült, hogy az úgynevezett könnyűzenei életből és szórakoztatóiparból többen is a nyitottaktak.hu ügynökadatbázis résztvevői - többi között Som Lajos, Vikidál Gyula, Szikora Róbert, Medvezcky Ilona -, érdemes felidézni azt is, hogy a 80-as évek elején azért sokan szembementek a rendszerrel, például a legendás ETA zenekar.

A Piramis együttes néhai zenekarvezetője, Som Lajos "Professzorként" érhető el a nyitottaktak.hu-n, míg Vikidál Gyula, a P.Mobil és a Dinamit énekese "Dalosként" jelenthetett, Dévényi Tibor ismert lemezlovas pedig "Déva" fedőnévvel található meg. Szikora Róbert "NANU-ként" volt nyilvántartva, míg Medveczky Ilona "Cleopátra" fedőnéven szereplője az ügynökaktáknak. De kiderült még az is, hogy az R-GO-ból Szikora mellett másik is jelenthettek. Keresztes Tibor, az első magyar lemezlovas, rádiós és televíziós műsorvezető is ügynök volt, "Kurucz Tiborként " szerepelt a hálózatban, Cintulaként volt ismert DJ hosszú évtizedeken át, életműdíjat is kapott. 

Velük szemben akadtak azonban olyanok is, akik keményen szembe mentek a rendszerrel. Többi között az ETA, mely a korai magyar punk hullám egyik legmeghatározóbb, kultikus zenekara volt, és 1980-ban alapították meg Budapesten.

A nevüket a baszk szeparatista terrorszervezettől - Euskadi Ta Askatasuna - kölcsönözték. Az alapító tagok között olyan jól ismert underground zenészek szerepeltek, mint Czeller Péter, Aradi Gábor, vagy éppen Sáthy Róbert. 

Különleges szövegírói gárda segítette őket. A dalok szövegeit többek között Menyhárt Jenő (Európa Kiadó), Pajor Tamás, valamint Szócska Miklós írta, aki évtizedekkel később a második Orbán-kormány egészségügyi államtitkára lett. 

A kommunista rezsim elnyomása miatt a zenekarnak az 1980-as években hivatalos hanganyaga nem jelenhetett meg. A III/III-as ügyosztály megfigyelése és a folyamatos rendőrségi zaklatások miatt az akkori formáció 1984-ben feloszlott (időnként TEA álnéven is felléptek). 

Az ETA együttes Spicli című dalának szövege, a korai nyolcvanas évekből: 

A helyről nem beszélek, hol járok mindennap. Dől a bűz a házakból, az utcán hullaszag. Nézek szerteszéjjel, mögöttem jön egy alak. Tudom, hogy ez az a pasas, akit rám állítottak. 

Rohadt spicli. Pfuj, spicli! Rohadt spicli. Pfuj, spicli!

Dörömböl az ajtómon, bár remeg a kezem. Odamegyek mégis, és a kulcsot keresem. Belépett az alak, már nem is köszön. Nem is kérdem tőle, mert tudom, hogy értem jött. 

Rohadt spicli. Pfuj, spicli! Rohadt spicli. Pfuj, spicli!