Megszólalt Nagy Elek a kamara székházvásárlása miatt indított nyomozásról
HírekHűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ingatlanvásárlásai miatt a rendőrség. Nagy Elek szerint a vásárlásra vonatkozó előterjesztést korábban egyhangúlag szavazta meg az elnökség, azok is, akik most támadják az adásvételt. Az MKIK közleménye leszögezi: az ügyben szereplő információk kizárólag Parragh László korábbi elnök támogatóinak körétől származnak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség. Nagy Elek, az MKIK elnöke az MTI-vel kedden este közölte: amennyiben ez szükségessé válik, maga is büntetőfeljelentést fog tenni a HVG cikkében az MKIK székházvásárlásával kapcsolatban megfogalmazott, vádakat sugalló állítások kapcsán.
A kedden megjelent cikk szerint Nagy Elek kamarai elnök a lappal azt közölte, hogy a vásárlásra vonatkozó előterjesztést korábban egyhangúlag szavazta meg az elnökség, azok is, akik most támadják az adásvételt. Az MKIK ellenőrző bizottsága október elején egyhangú döntéssel hagyta jóvá a székházvásárlásra vonatkozó jelentést. Ennek összegzése szerint a teljes folyamat szabályos, jogszerű volt, a kamara szabályzataival összhangban - mondta a HVG-nek Nagy Elek.
A lap információi szerint az MKIK 4,2 milliárd forintot fizetett a XII. kerületi Pethényi köz 10. szám alatti, 5300 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkező központi székházért. A XIII. kerületi Papp Károly utcában található 8200 négyzetméteres épületért - amelyet idővel teljesen oktatási célra használnak majd - 8,5 millió eurót, azaz nagyjából 3,3 milliárd forintot adtak ki. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szintén vásárolt 2026 januárjában egy 2800 négyzetméteres fővárosi ingatlant, ezért 4,5 millió eurót, azaz körülbelül 1,7 milliárd forintot kellett fizetni.
A három ingatlan összesített vételára nagyjából 9,2 milliárd forint volt, ezt az összeget Nagy Elek egyetértésével fizették ki, ő ugyanis az elnöke az MKIK-nak és a BKIK-nak is.
Közleményt adott ki este az MKIK
A HVG mai cikkében az MKIK székházvásárlásával kapcsolatban megfogalmazott, vádakat sugalló állítások kapcsán, amennyiben ez szükségessé válik, magam is büntetőfeljelentést fogok tenni - szól a Nagy Elek által jegyzett közlemény, amely szerint az ügyben szereplő információk kizárólag Dr. Parragh László korábbi elnök támogatóinak köréhez tartozó elnökségi tagoktól származnak. Az alaptalan és rágalmazó kijelentések miatt Dr. Parragh László ellen már megtettem a szükséges jogi lépéseket, és ezt minden további személy esetében is megteszem, aki valótlan állításokat fogalmaz meg vagy terjeszt személyemet és az MKIK vezetőségét illetően - zárul a rövid közlemény.