Szijjártó: a hazai cégek megerősödése nélkül nem lett volna lehetséges a tavalyi tripla rekordév

Hírek2022. feb. 11.MTI

A hazai tulajdonú vállalkozások megerősödése nélkül nem tudta volna a magyar gazdaság tavaly megdönteni a foglalkoztatottság, a beruházások és az exportteljesítmény rekordját - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szombathelyen.

A tárcavezető a Galambos Logistic Kft. új központjának ünnepélyes alapkőletételén hangsúlyozta, hogy

az erősödő magyar vállalatok fontos alapját képezik az elmúlt évek nemzetgazdasági teljesítményének, és a válság azt is megmutatta, hogy mekkora szükség van ezekre a kulcságazatokban.

Ennek kapcsán pedig rámutatott, hogy nem szabad szembe állítani egymással a hazánkban működő nagy nemzetközi cégeket és a kis- és közepes vállalkozásokat, ugyanis előbbiek sikere nagyban hozzájárul utóbbiak eredményeihez is.

A szállítmányozással foglalkozó, családi tulajdonban lévő Galambos Logistic Kft. 5,6 milliárd forintos beruházását az állam 1,9 milliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva 56 új munkahely létrehozásához.

Szijjártó Péter beszédében emlékeztetett rá, hogy a koronavírus-járvány nyomán nem várt nehézségekbe ütközött a nemzetközi kereskedelem, a lezárások miatti szállítási nehézségek a beszállítói láncok megszakadását eredményezték világszerte.

Szavai szerint ez hatalmas kihívást jelentett az alapvetően exportorientált magyar gazdaság számára is, azonban a nehézségek ellenére nem akadt el a kivitel, nem jöttek létre ellátási zavarok.

Nem voltak üres polcok a boltokban, mint ahogy az előfordult néhány, nálunk nagyobb és gazdagabb országban

- fogalmazott.

A miniszter ezután arról számolt be, hogy a nemzetgazdasági szempontból is meghatározó szereppel bíró logisztikai szektor a bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékát adja, s hozzáadott értéke 6 százalékos növekedés után a tavalyi évben megközelítette a 2000 milliárd forintot. Ekkor rekordot döntött a légi teherforgalom, az ország repülőterein 185 ezer tonna áru fordult meg, ami 36 százalékos növekedést jelent.

Aláhúzta, hogy az elmúlt két évben harminc nagy logisztikai beruházásra került sor Magyarországon.

Erre a fényeslitkei intermodális központ építését hozta fel példának, ami azt célozza, hogy hazánkban jöjjön létre a leggyorsabb vasúti szállítási útvonal Kína és Nyugat-Európa között.

Végezetül a válságkezelés tapasztalatait is érintette, hangsúlyozva, hogy bevált a magyar modell. "A kormány döntése, hogy nem segélyekre, hanem beruházásokra költi az állami forrásokat, a vállalatok bátor beruházási döntései és a kiváló magyar munkaerő lehetővé tette azt, hogy a magyar gazdaság ne csak túlélje a válságot, hanem a maga javára is tudja fordítani az új világkereskedelmi korszak sajátosságait" - mondta.